Pálfi György második játékfilmje a „briliáns” rendezésért Ezüst Hugó díjat nyert a 42. Chicago-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Belgium két nemzetiségű világába engednek betekintést az október 25-én kezdődő Belga Filmfesztivál flamand és francia filmjei - hangzott el a sajtóvetítést követõ beszélgetésen szerdán Budapesten.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban szombaton lesz a Hoffmann meséi alapján készült Az arany virágcserép című darab premierje.
Közel ötven év filmtörténetének összegzését adja az a római kiállítás, amely a Villa Glori szálloda vetítőtermében nyílt meg a legnevesebb olasz standfotósok képeiből.
Iványi Marcell 12 perces rövidfilmje, a Ballada kíséri Takeshi Kitano legújabb játékfilmjét. A film egy zárt közösség lakóinak kegyetlen történetét meséli el. A forgatókönyvet az olasz festő, Giuseppe Pellizza 1901-es festménye, az Il quarto stato ihlette.
Egy amerikai kisvárosi színház színpadán több, mint 30 éve hétről hétre élőben közvetítenek egy rádióműsort. Ám az esős szombat esti előadás más, mint bármelyik azelőtti adás, ugyanis az az utolsó. A rádiócsatornát az épülettel együtt felvásárolta egy texasi cég, és mindkettőt felszámolja.
Óriási sikerrel kezdte meg nemzetközi karrierjét Goda risztina Szabadság, Szerelem című, az 1956-os forradalomról szóló, magyar-angol filmdrámája Los Angelesben.
Az antifasiszta ellenállás harcosa volt, egész életében elkötelezetten baloldali művész maradt, filmjeiből azonban mégis sokkal általánosabb humanista figyelmeztetés áradt. Életének 87. életévében csütörtökön este Rómában meghalt Gillo Pontecorvo olasz filmrendező, Az algíri csata című film alkotója.
Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön Kossuth-díjat adományozott a 85 éves Jancsó Miklós filmrendezőnek a Sándor-palota Tükörtermében.
A Twin Peaks rendezőjének öt év szünet után elkészült új filmje három óra hosszú, és élesen megosztja a kritikusokat.
Róma lázban ég: pénteken kezdődik első, egy hétig tartó filmfesztiválja, A mozi ünnepe.
Négy magyar film verseng az Európa Filmdíjakért idén – A Before Dawn, a Fehér tenyér és a Taxidermia mellett a Friss levegő is az Európai Filmakadémia elismerésért versenyez. Kocsis Ágnes diplomafilmjét az Európai Filmakadémia „Az év felfedezettje”-díjra (European Discovery) jelölte.
Első alkalommal rendezik meg a Római Filmfesztivált csütörtöktől október 21.-ig: öt szekcióban, köztük a fő versenyben, valamint a gyermekfilmek versenyében, továbbá az előzetes premierek gálasorozatán prezentálnak filmeket a szervezők.
Meglepően jó film, pedig előtte féltem, hogy nem fog tetszeni. Mert Robin Williams vicces karakterét már unom. Ehhez képest – legnagyobb meglepetésemre – a moziban ő volt az a figura, aki egy csöppet sem volt vicces. (Na jó, egy picit azért igen...) Ráadásul még azt is megtudtam, hogy Holly Hunter remek komika!
Petényi Katalin és Kabay Barna alkotását nagy sikerrel mutatták be a Római Magyar Akadémián. A Pannonhalmi Apátságról készült dokumentumfilm fényképezéséért Jankura Péter a legjobb operatőr díját vehette át a montenegrói nemzetközi televíziós fesztiválon.
Az USA afganisztáni megszállásáról és Oszama bin Laden utáni vadászatáról tervez filmet készíteni Oliver Stone rendező - közölte hétfőn a Paramount Pictures amerikai filmstúdió.
Az Egyesült Királyság legnagyobb filmfesztiválja 14 helyszínen 50 ország részvételével és 300 filmmel kezdődik október 18-án. Az idén 50. születésnapját ünneplõ filmszemlét a Brit Filmintézet rendezi meg évről-évre. A jubileumi fesztiválra meghívást kapott Kocsis Ágnes Friss levegő és Pálfi György Taxidermia című filmje.
Magyar sikerrel zárult 22. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál tegnap este. Kocsis Ágnes Friss levegő című filmje a filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el. A kritikusokat tömörítő nemzetközi szervezet számos filmfesztiválra delegál zsűrit, és díjával ismeri el a legjobbnak vélt alkotást.
Hosszú huzavona után eldőlt: Robert Downey Jr. bújik majd a Marvel legendás hősének, Iron Man-nek a bőrébe – pontosabban saját fejlesztésű szuperkütyükkel felszerelt harci páncéljába.
Iványi Marcell 12 perces rövidfilmje, a Ballada kíséri Takeshi Kitano legújabb játékfilmjét. A két alkotást október 26-án kezdik vetíteni a hazai mozik.
A magyar-olasz filmszakmai együttműködés lehetőségeiről, a 2008-as magyarországi reneszánsz évben rendezendő kiállításokról, az üzlet és kultúra kapcsolatáról tárgyalt csütörtökön Rómában Hiller István oktatási és kulturális miniszter olasz kollégájával, Francesco Rutellivel.
Dante és Randal már harmincas éveikben járnak, és még mindig a New Jersey-beli élelmiszerbolt és videotéka alkalmazottai. Körülbelül még egy percig, ugyanis a film elején lángokba borul az épület. Új munkahelyük a Mooby’s gyorsétterem, melynek színvonalát jelzi, hogy tehénbőgésre nyílik az ajtó, és a desszert-specialitást tehénlepénynek hívják.
Jancsó Miklós legújabb filmje, az Ede megevé ebédem, amelynek címe a gyors- és gépíróiskolák egyik klasszikus példamondata - csütörtöktől látható a mozik műsorán.
Szabó István elnökletével és három magyar filmmel veszi kezdetét október 12-én Ázsia legnagyobb nemzetközi filmünnepe, a pusani filmfesztivál.
1916-ot írunk. Már majdnem két éve dúl az I. világháború. A nyugati fronton a brit és francia szövetséges erők megerősítették lövészárkaikat a németekkel szemben, milliók estek áldozatul.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ ...miről beszélhet egy rendes ember a legnagyobb élvezettel? A felelet: saját magáról."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ