Tüntetők a César-díjak kiosztásának ünnepén
Dátum: 2006. február 26., vasárnap, 16:36
A francia mozikban óriási közönségsikert aratott De battre de mon coeur s'est arreté (Megszűnt a szívem dobogni) című film, Jacques Audiard (képünkön) alkotása szombat éjjel összesen nyolc kategóriában nyerte el - köztük a legjobb rendezőnek és a legjobb francia filmnek járó - francia Oscar-díjnak számító César-díjat.

A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia a párizsi Théatre de Chatelet-ban rendezett ünnepsége elején néhány tüntető foglalta el a színpadot, és húsz percig adta elő követeléseit a nézőtéren helyet foglaló kulturális miniszternek. Az előadói szakma szabadúszói (színészek, vágók, világosítók, hangosítók, díszletezők) több tízezer kollegájuk nevében bizonytalan helyzetük és a munkanélkülisegély-rendszert szigorító reform ellen tiltakoztak. Egy részüket a biztonsági erők erőszakkal távolították el a színházból, de meghívóval bejutott társaik a közönség soraiból bekiabálásaikkal többször megszakították a francia mozi legnagyobb ünnepét, amelyet a műsorvezető Valérie Lemercier színésznő humorával próbált áthidalni, rendszeresen szót adva a tiltakozóknak.

Az est nagy esélyese, a tíz jelölést kapott Jacques Audiard-film nyolc kategóriában nyerte el a 31. César-díjat: legjobb film, legjobb rendezés, legjobb zene (Alexandre Desplat), legjobb férfi epizódszereplő (Neil Arestrup), az év női felfedezettje (Linh-Dan Pham), legjobb adaptáció, legjobb operatőr és legjobb vágó.

A rendező a filmnek járó díjat főszereplőjének, Romain Durisnek ajánlotta, aki viszont nem nyerte el a Césart. A 32 éves sztár egy romlott és cinikus üzletembert alakít a filmben, akinek a zongorázás, majd a művészi karrierben való sikertelensége teljesen megváltoztatja az életét. A filmet több mint egymillióan nézték meg az elmúlt évben Franciaországban.

A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a 80 éves Michel Bouquet nyerte el a néhai Francois Mitterrand francia elnök utolsó hónapjairól szóló Le promeneur du Champs de Mars (A Mars-mezőn sétáló) című filmben nyújtott alakításáért.

Nathalie Baye 23 év után másodszorra vehette át a legjobb női főszereplőnek járó Césart a Le petit lieutenant (A kis hadnagy) című rendőrfilmben nyújtott alakításáért.

A legjobb forgatókönyvnek járó díjat a román származású Radu Mihaileanu és Alain-Michel Blanc Va, vis et deviens (Menj, élj és formálódj) című filmért érdemelték ki. Az etiópiai zsidók Izraelbe emigrálását feldolgozó alkotás román író-rendezőjének Életvonat című filmjét a magyar nézők is láthatták.

A legjobb első filmnek járó Césart a Darwin rémálma című film nyerte el. Hubert Sauper, a magyar mozikban is látható és az idei Oscar-díjra is jelölt dokumentumfilm osztrák rendezője a César szobrocskát azoknak a munkásoknak ajánlotta, akik „valahol a világ végén kivésték a fémet".

Clint Eastwood a tavaly négy Oscar-díjat nyert Millió dolláros bébi című filmje nyerte el a legjobb külföldi filmnek járó legrangosabb francia elismerést. Tiszteletbeli Césart kapott Hugh Grant brit és Pierre Richard francia filmszínész.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
Aforizmák
„Nincs könnyebb dolog a világon, mint leszokni a dohányzásról... Én már 137-szer megtettem ezt".
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ