Az idei Oscar nyertesei
Dátum: 2006. március 6., hétfő, 8:00
Paul Haggis rendező Ütközések című alkotása kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat a vasárnap este kezdődött 78. díjátadó ünnepségen. A faji békétlenségről szóló film, amely elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv díját is, az Oscar-gála egyik nagy meglepetése volt, megelőzve a nagy esélyest, a Túl a barátságont. Jelölt volt még a Capote, a Good night and good Luck, valamint a München is.
 A 78. Oscar-gála műsorvezetője, az Európában úgyszólván ismeretlen Jon Stewart televíziós showman volt, aki szarkasztikus politikai humorával és tiszteletlenségével a liberális közönség kedvence.

Jon Stewart Hollywood liberális beállítottságára utalva a vasárnapi díjátadó gálának mindjárt az elején megjegyezte, hogy az Oscar-gála az az este, ahol az ember együtt láthatja az összes filmsztárt anélkül, hogy adakoznia kellene a Demokrata Pártnak.

A showman a gála során utalt rá, hogy több filmet is jelöltek Oscarra meleg témában és szerepekben, így a Túl a barátságon és a Capote című filmeket. Az utóbbi Truman Capote New York-i homoszexuális regényíróról szól, a Transzamerika című filmben pedig Felicity Huffman egy magát nővé operáltató férfit alakít. Stewart tréfásan úgy köszöntötte a nézőket, hogy Hölgyek, urak és Felicity! Kijelentette, hogy „a Capote film tabut döntött meg azzal, hogy megmutatta Amerikának: nem minden meleg férfi cowboy, vannak közöttük New York-i értelmiségiek is". A közönségnek ezután régi westernekből vetítettek egyveleget, amelyeket úgy vágtak ki az eredeti filmekből, mintha meleg cowboyokat ábrázolnának.

Stewart a The Daily Show című félórás tévéműsor házigazdájaként hétfőtől csütörtökig minden este a Comedy Central nevű kábeltévé-csatornán látható, és alkalmanként mintegy másfél milliós a nézőközönsége. Az álhírműsorban az időszerű hírek örvén politikusokat és közéleti szereplőket figuráznak ki. A The Daily Show különös előszeretettel ironizál George Bush elnökön és kormányán. Jon Stewart minden adásba meghív egy neves vendéget is, a társadalmi-politikai élet, a művészvilág valamelyik képviselőjét.

A showman játszott kisebb szerepet is Az invázium (The Faculty), az Apafej (Big Daddy) és a Szeress, ha tudsz! (Playing by Heart) című filmekben. Az Oscar-gálát korábban olyan személyiségek vezették, mint Bob Hope, Johnny Carson, Billy Crystal, Steve Martin, Whoopi Goldberg, és legutóbb Chris Rock.

Totsi című dél-afrikai film kapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. A film Gavin Hood rendező alkotása.

A legjobb animációs filmnek járó díjat Wallace and Gromit és a Elvetemült Veteménylény című brit alkotás alkotói, Nick Park és Steve Box vehették át.

A legjobb rövidfilmnek járó Oscart a Six Shooter című brit film, Martin McDonagh alkotása nyerte el.Életmű díjjal tüntették ki Robert Altman rendezőt. A 80 éves rendezőt, a Rövidre vágva, a Gosford Park, A játékos, a M.A.S.H., és a Nashville alkotóját eddig ötször jelölték az Oscar-díjra, de most először vehette át az Amerikai Filmakadémia díját.

A legjobb hangkeverésért járó Oscar-díjjal a King Kong című film alkotóit, Christopher Boyes, Michael Semanick, Michael Hedges, Hammond Peeket jutalmazták, a King Kong kapta a legjobb képi effektusok díját is.

A legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat a The Moon and The Son: An Imagined Conversation című alkotás (John Canemaker és Peggy Stern) kapta.

A legjobb jelmeztervezését járó díjat Colleen Atwood kapta az Egy gésa emlékiratai című film jelmezeiért.

George Clooney amerikai színész kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek a járó Oscar-díjat.A 44 éves Clooney a Sziriana című filmben nyújtott alakításáért kapta az Amerikai Filmakadémia díját.

A legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-szobrot Rachel Weisz brit színésznő vehette át a Az elszánt diplomata című filmben nyújtott alkotásért.

Reese Witherspoon vehette át a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. A színésznőt A nyughatatlan című filmben nyújtott alakításáért jutalmazták az Amerikai Filmakadémia díjával.

A legjobb színésznek járó díjat a biztos esélyes, Philip Seymour Hoffman kapta a Capote című filmben, a homoszexuális író zseniális megformálásáért. Bár Hoffman még 16 évesen – igaz, részegen – fogadalmat tett arra, hogy ha egyszer Oscart kap, ugatni fog a díj átvételekor, ez most mégsem történt meg, ehelyett édesanyjának mondott köszönetet.

Ang Lee kapta a legjobb rendezőnek járó díjat. A rendezőt a Túl a barátságon című alkotásáért jutalmazták az Amerikai Filmakadémia díjával.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„Fucsik azt mondta: Emberek, legyetek éberek! Én meg azt mondom: Éberek, legyetek emberek!
Szász János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ