Indul a Berlinale
Dátum: 2009. február 5., csütörtök, 18:31
Csaknem 390 film szerepel az idei berlini nemzetközi filmfesztivál programjában, a csütörtökön kezdődő Berlinale fődíjáért, az Arany Medvéért a világ minden tájáról összesen 18 film versenyez.

Az Arany Medve mellett több kategóriában osztanak különdíjat, azaz Ezüst Medvét, s pontosan tíz napon át tart a híres berlini "medvevadászat". A nemzetközi filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét ugyanis február 5. és 15. között rendezik meg a német fővárosban mintegy 50 ország, köztük Magyarország részvételével.

A Berlin szimbólumának számító medvét mintázó díjakat immár hagyományosan egy charlottenburgi cég készítette el, s az összesen tíz darab, egyenként 4 kilogrammos medveszobor már csak arra vár, hogy talapzatába begravírozzák a győztes nevét. Ezüst Medvével díjazzák egyébként a többi között a legjobb rendezőt, a legjobb férfi és női főszereplőt, Ezüst Medve jár rendszerint a kiemelkedő művészi teljesítményért, s Ezüst Medve általában a nemzetközi zsűri különdíja is.

A Berlinalén a játékfilmek mellett versenyeznek egymással a rövidfilmek, a dokumentumfilmek, a gyermekfilmek és az egyéb különleges filmek, s találkoznak a fiatal rendezők, a forgatókönyvírók és általánosságban a filmkészítők, az úgynevezett Shooting Stars programban pedig bemutatkoznak a legtehetségesebbnek tartott fiatal színészek, köztük a magyar Tóth Orsi.

A berlini fesztivál Cannes és Velence mellett a világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja. A szervezők szerint ugyanakkor az évente eladott mintegy 200 ezer belépőjeggyel a legnagyobb közönséget tudhatja magáénak a seregszemlék sorában.

Az idei immár az 59. Berlinale. Az első filmfesztivált 1951-ben rendezték, akkor még Nyugat-Berlinben, a Titania Palota moziban, mégpedig amerikai támogatással, s azt a szabad világ felé egyfajta kirakatnak szánták. Az első fesztiválok vendégei egyebek között olyan hírességek voltak, mint Cary Grant, Sophia Loren, Gary Cooper és Jean Gabin.

A fesztiválon a politikai enyhüléssel párhuzamosan 1974-ben mutattak be először szovjet filmet, s egy évvel később debütált az első keletnémet alkotás. 1979-ben a versenyen kívül bemutatott amerikai háborús filmdráma, a Szarvasvadász elleni tiltakozásul a Szovjetunió visszavonta benevezett filmjeit, s Románia kivételével ugyanezt tette a többi akkori kommunista ország is. 1991-ben - a német újraegyesülés után - rendezték az első immár "össz-berlini" Berlinalét.

A fesztivál sajátos magyar vonatkozása, hogy 1975-ben - a kelet-európai térségből elsőként - a legjobb rendezőnek járó fesztivál-fődíjat, az Arany Medvét Örökbefogadás című filmjéért Mészáros Márta kapta. A világhírű magyar filmrendező 2007-ben "ismételt", s életműve elismeréseként ugyancsak az egyik fő díjban, a Berlinale Kamera-díjában részesült.

A fesztivál igazgatója 2001 óta Dieter Kosslick, aki nemcsak általános ismertséggel, hanem hasonló megbecsüléssel is rendelkezik a nemzetközi filmvilágban.

Tavaly brazil film kapta a Berlinale fődíját, az Arany Medvét: a nemzetközi zsűri José Padilha Elit osztag (Tropa de elite) című filmjét részesítette a legnagyobb elismerésben. A legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét az amerikai Paul Thomas Anderson kapta a Vérző Olaj (There will be Blood) című filmért.

A nemzetközi zsűri elnöke idén az Oscar-díjas Tilda Swinton brit színésznő.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ ...nem mindenki oroszlán, aki az akar lenni."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ