III. Madzag Filmnapok
Dátum: 2006. április 13., csütörtök, 17:54
Április 20-22-között harmadik alkalommal kerül megrendezésre, a korábbi években nagy érdeklődéssel kísért, Madzag Filmnapok, melynek idén a Bem Mozi ad helyet.
A 2003-ban létrejött filmnapok célja, hogy fórumot biztosítson a régió fiatal filmesei számára, melyen filmjeikkel megjelenhetnek, megismerkedhetnek egymással, és beszélgetések, előadások során tájékozódhatnak a térség filmiparának helyzetéről, kooprodukciós törekvésekről, valamint azokról a forgalmazási lehetőségekről, melyek elérhetővé teszik számukra az Európai Unió közönségét.

Az idei alkalommal elsősorban első-filmes rendezők munkáit mutatja be a rendezvény, és Európa különböző országaiból rövidfilmek is érkeznek a Fesztiválra. A hazai alkotásokon kívül műsorra kerülnek filmek Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Szlovéniából és Romániából. Ugyanakkor a Madzag Filmegylet tagjainak legújabb munkáit is láthatják a nézők, így Hajdu Szabolcs, Török Ferenc, Groó Diana, Miklauzic Bence, és Pálfi György új filmjeit. A fesztivál zárónapján az idei filmszemle fődíjas filmje, a Taxidermia lesz látható.
A filmek után beszélgetések és koncertek is lesznek, fellép majd a Csókolom és a Szilvássy Gipsy Band.

A program és részletes információk megtalálhatóak a
http://www.madzagfilmnapok.hu oldalon.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ A tehetséges gyermekek szülei hisznek az örökléstanban."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ