Megnyílt a 45. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban
Dátum: 2010. július 3., szombat, 12:51
A Crazy Heart (Őrült szív) című, Scott Cooper rendező jegyezte amerikai film vetítésével péntek este ünnepélyesen megnyílt a 45. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban.

A filmszemlén több mint 200 alkotást láthatnak az érdeklődők. A filmek közül ötvennek Karlovy Varyban lesz a világ-, illetve nemzetközi premiere.

Az ünnepi megnyitón a cseh politikai és kulturális élet, valamint a nemzetközi filmvilág több híressége is megjelent. A versenyprogramnak és a legkiemelkedőbb fesztiváli eseményeknek helyt adó Thermál szállóban a vendégek között volt Václav Klaus cseh köztársasági elnök és Jan Fischer miniszterelnök. Jelen volt Scott Cooper, az Őrült szív rendezője is. A legnevesebb vendégek a történelmi Pupp szállodából a fürdővárosi sétányokon keresztül parádés nyitott hintókon érkeztek a Thermálba.

A játékfilmek kategóriájában az idén 12 film szerepel, de magyar alkotás nincs köztük. A győztes filmet egy nemzetközi zsűri választja ki. A győztes a hagyományos fődíjon, a Kristályglóbuszon kívül még 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap.

A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik, itt a győztesnek a hagyományos Kristályglóbusz mellé szintén jár pénzjutalom is. Ebben a kategóriában 16 alkotás fog versenyezni.

Az idén két filmes kap életműdíjat. A világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulásáért az idén életműdíjas Kristályglóbuszt kap Nyikita Mihalkov 64 éves orosz filmrendező, valamint a 75 éves, Csehországban élő, de szlovák származárú Juraj Herz filmrendező. Mihalkov és Herz is személyesen veszik át az elismerést.

Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították a monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A-kategóriásnak minősítette.

A fesztivál programját számos szekció alkotja, úgy mint játékfilmek versenye, dokumentumfilmek versenye, Látóhatárok (Horizons), Másik nézőpont (Another View), Nyugattól keletre (East of the West), Függetlenek fóruma (Forum of Independents), a Variety kritikusainak szekciója (Variety Critics Choice), cseh filmek, de szerveznek retrospektív vetítéseket is. Néhány szekcióiban magyar alkotásokat is bemutatnak.

A tíznapos rendezvény idei költségei mintegy 135 millió koronát (1,5 milliárd forint) tesznek ki. Az összeg harminc százalékát az állam biztosítja. Az eredményhirdetést és a díjkiosztást július 10-én, szombaton tartják.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Aforizmák
„ A történész: visszafelé tekintő próféta."
August Wilhelm von Schlegel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ