Megdöbbentő tények a mexikói igazságszolgáltatásról: a vádlottak 93%-a nem találkozik bíróval; a fogvatartottak 93%-ának nem mutattak letartóztatási parancsot; a rendőröket a letartóztatások száma szerint teljesítménybérezik.
A Verzió Film Alapítvány 100.000 Forintos Különdíjjal jutalmazta a leglátogatottabb s egyben a legmagasabb szavazatot kapott magyar filmet: Takács Mária Eltitkolt évek (2009). Tizenegy leszbikus nő vallomása szexuális identitásról és személyes küzdelmekről a Kádár-korszakban.
A Duna Televízió Díját az Az utolsó vonat - Last Train Home (rendező: Lixin Fan), 2009-ben készült kanadai, kínai film nyerte, a film képi és drámai megvalósításáért – mondta Virág Anita a televízió filmszerkesztője a díj átadásakor. Az utolsó vonat című alkotást a Duna TV 2011-ben tűzi műsorra.
A 7. Verzió Fesztiválon 3900, a tavalyinál 25%-kal több látogató volt kíváncsi több, mint 60 friss, kreatív, merész hangvételű dokumentumfilmre. A hetedik Verzió Fesztivál vidéki helyszínnel is bővült: a pécsi Apolló moziban hat filmet láthattak az érdeklődők.
Az idei Verzió sikere bebizonyította: van közönsége a míves, erőteljes, komoly társadalmi kérdéseket felvető dokumentumfilmnek.
A Verzió idén is ízelítőt adott a kortárs európai, ázsiai és tengerentúli dokumentumfilm–termésből. Friss, kreatív dokumentumfilmeket láthattunk a világ minden tájáról: egyiptomi szemétszedőkről, menekültekről, meleg és leszbikus identitásról, palesztin–izraeli narancsokról, afgán megasztárokról, kínai vörös turizmusról, hippi kommunákról, gyermekházasságról, űrturistákról.
Az idei nyitófilm a A szeméthegyen túl – Garbage Dreams, egyiptomi, amerikai film volt, amely számos fesztivál nagydíját tudhatja magáénak. A Verzión ezt a filmet látták a legtöbben.
A Nemzetközi Panoráma filmjei a kínai, bolgár, kongói, etiópiai és csecsen elvándorlási trendeket mutatták be egy-egy család történetén keresztül.
Fesztivál keresztutak keretén belül a holland Movies that Matter volt a vendégfesztivál. A velük együttműködésben vetített filmek témája az emberi jogok, jogsértések; többek között nepáli, közel-keleti filmek voltak.
A Magyar Panoráma gondolatébresztő, a magyar társadalmi problémákat egyedi perspektívából szemlélő alkotásokat tűzött műsorára.
Idén két Retrospektív programot kínáltak a közönségnek. A világ egyhatodán át: Szovjet expedíciós filmek, 1926-1934, valamint az 1945-48-as időszakban készült különféle pártok promóciós kampányfilmjeit „...és átvették a hatalmat” Magyar híradó-, dokumentum- és rövidfilmek 1945–1949 címmel.
Most először kísérte a programot egy kísérleti, interaktív Vizuális laboratórium, ahol lehetőség volt a vetített filmeket elemezni. A cél az volt, hogy megvitassák a filmeket, fejlesszék a résztvevők kritikai gondolkodását és vizuális készségeit.
A Toldi moziban egy A sok arcú Svájc című fotókiállítás volt látható. A kiállítás a Svájcban élő helyi lakosok és a bevándorlók hétköznapjait mutatta be.
Tíz magyar emberi jogi témájú alkotás került az idei fesztivál programjába: Csáki László: Bádogváros, Takács Mária: Eltitkolt évek, Cseke Eszter: Fata Morgana, Kis Anna, Nagy Viktor Oszkár, Trencsényi Klára: 3 esküvő, Petényi Katalin, Kabay Barna: Hitvallók és ügynökök, Mészáros Antónia: Megtagadva, Tóth Artin: Sebek – Check Point Jozef, Nagy István: Sorsod Borsod, Zámborszki Ákos: Utolsó előadás valamint Takács István Gábor: Jogtalanul (TASZ) filmje.
Idén 15 film alkotóját látta vendégül a fesztivál, akikkel kerekasztal-beszélgetéseken vehetett részt a közönség.
Majtényi László nyitóbeszédében az emberi jogi dokumentumfilmek fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyek, mint mondta: „…láthatóvá teszik, mégpedig színről színre, azt, amit a mindennapokban csak érdekeink, kényelmünk és előítéleteink vak tükrén, homályosan látunk.”
Reméljük, egyre többen és egyre tisztábban látunk.
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |