Busho 2011: a hetedik
Dátum: 2011. agusztus 26., péntek, 8:28
A hetes vagy a hetedik, mint misztikus szám köré fonódott sok történet, sztori, legenda, mely a filmtörténelem során sokszor megjelent a mozivásznon is. Immáron hetedik alkalommal, 2011. augusztus 30. és szeptember 3. között újra a Vörösmarty moziban kerül megrendezésre a 7. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál.

Világsztárokkal teletűzdelt versenyprogrammal, panoráma szekciókkal, partnerfesztiválok legjobbjaival és először Magyarországon, az Európai Film Akadémia rövidfilmes jelöltjeivel.

Április végén zárult a több fronton megújult BuSho nevezés, hiszen első alkalommal a filmet is fel lehetett tölteni online, valamint idén a filmfestivals.com mellett a withoutabox is csatlakozott a gépezethez, így végül összesen 55 országból lélegzetelállító 962 nevezés érkezett, mely kizárólag rövidfilmből egyedülállónak tekinthető Magyarországon.

Ezután a fesztivál történetének legkeményebb előzsűrizése következett, melyen a sorra elutasított pályázatokon felbuzdulva az önkéntesség évére hivatkozva nagy örömmel vetette be magát az 5 tagú előzsűri (Mag István - rendező asszisztens, Gergely Zoltán – filmrendező, Rimóczi László – forgatókönyvíró, Kocsis László Zoltán – gyártásvezető valamint Patrovits Tamás – animátor), majd június végére elkészült a 7. BuSho Fesztivál versenyprogramja, melyben 93 alkotás szerepel majd, kategóriánként 65 fikció, 16 animáció valamint 12 kísérleti film. Többek között felbukkan majd a vásznon Jean Reno (The Philosopher), Djoko Rosic (Along the wire) vagy éppen Elek Ferenc (Finale), az animátorok között Cakó Ferenc munkája a világhírű lengyel animációs filmekkel száll versenybe, de több nagy fesztivált megjárt rövidfilm is érkezett, Kárpáti György Mór: Erdő című alkotása vagy a román-német kooprodukcióban készült Silent River.

A szelektációt követően érkezett el az ideje a nemzetközi ítészek toborzására, melynek soraiba ezúttal is kiváló szakemberek fogadták el a meghívást. Djinn Carrénard, fiatal francia filmrendező, Riina Mikkonen, a Tamperei fesztivál munkatársa, Miomir Rajcevic, a belgrádi Ifjúsági Média Központ igazgatója mellett a magyar képviseletet idén a szervezők nagy örömére Kocsis Ágnes, filmrendező vállalta és „ötödik elemként a hetediken” a BuSho zsűri egyetlen állandó tagja, immár koordinátora, Wolfgang Leis, marketing szakember. Újra jelen lesz az Országos Diákzsűri is, akik a „nagyokkal” karöltve mindenkit szeretettel várnak majd az esti nyilvános zsűri konzultáción, mely évről évre az egyik szellemi csúcspontja a fesztiválnak.

 

Az idei év nagy dobása, egy hosszú folyamat eredménye: Egy véletlen egybesés folytán a BuSho fesztivál munkatársi hozhatták haza tavaly ősszel a görögországi Dramaból az Európai Film Díj jelölést Szimler Bálintnak az Itt vagyok című munkájáért! Sajnos nem nyert a decemberi döntőben, viszont a szervezőket izgatta, hogy milyen filmekkel versenyzett, majd hosszas levelezést követően megkapták az engedélyt és a filmeket, így első magyar fesztiválként bemutatják az Európai Film Akadémia 2010-es rövidfilm kategória jelöltjeit!

A versenyfilmeken kívül idén is lesz Panorama szekció, melyben a versenyről éppen lemaradt alkotásokat és egyéb érdekességeket vetítik majd, valamint szokás szerint műsorra tűzik valamennyi beérkezett magyar alkotást, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsanak filmjének bemutatására. Természetesen a többi kísérőprogram is elmaradhatatlan a fesztiválon, tehát lesznek vetítések a partnerfesztiválok legjobb filmjeivel (Art Kino Moscow, Next Festival Bucharest, Signes de Nuit Paris, La Boca Del Lobo Madrid stb.), esti koncertek a Trafikban (Ez a Divat, Eszterlövészek, Deep Husky…), Kultúrdiszkó, és egy nemzetközi önkéntes fórum, Hajós András közreműködésével. A budapesti központi helyszínnel párhozamosan zajlanak majd a vetítések további vidéki (Szolnok, Szombathely) és határon túli (Nagyvárad, Magyarkanizsa) helyszíneken.

Az akkreditációs határidő végén ismét rengeteg külföldi vendég jelezte részvételét a fesztiválon, de a szervezők nagyon bíznak benne, hogy az érdeklődők mellett a magyar alkotók is nagy számban tiszteletüket teszik majd az eseményen, Első alkalommal vezetik be a jelképesnek nevezhető jegyrendszert kizárólag budapesti helyszínen és csak a versenyblokkokra, melynek elsősorban statisztikai és stratégiai jelentőséget tulajdonítanak. A jegyekről és minden másról bővebb információ található a weboldalon, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a fesztiválra, mely augusztus 30-án kedden este 19 órakor a megnyitóval veszi kezdetét  és szeptember 3-án szombaton ugyancsak 19:00 órakor a díjkiosztóval zárul.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ A képmutatás a bűn hódolata az erény előtt."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ