A 66 filmből végül a Jancsó Miklós, Salamon András, Balog Judit alkotta zsűri 5-öt tüntetett ki: két fődíjat és további három díjat adott át, emellett közönségdíjat is kiosztottak. Fődíjat – és az ezzel járó 40.000 forintot – kapott a kisvárosi, külvárosi hangulatokat, életképeket bemutató Honvéd City, Ferenczi János Dávid, a Makói Videó- és Művészeti Műhely alkotójának 8 perces munkája, valamint Formanek István (Deák Ferenc Gimnázium, Szeged) 5 perces filmje, A végzet, amely Örkény-novellát dolgoz fel: Valahol a nagy magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegél egy pogácsakedvelő család. Egyszer az anya liszt helyett mérges rovarirtó-szert gyúrt a tésztába… Díjazott lett, és 20.000 forintot kapott három film: a szintén a Makói Videó- és Művészeti Műhely képviseletében pályázó Apjok Róbert és Rozsnyai Olivér alkotása, a tornaórai hallucinációkat bemutató 3 perces Párhuzam, az úgyszintén három perces Harmadik jelentés, Herpai Sára és Kerékgyártó Yvonne filmje (Szellemkép Szabadiskola, Budapest), amely pacsai életképeket ábrázol „feszes” tempóban, és az egy álláskereső megpróbáltatásairól szóló Sok(k)!, Kiss László és Rózsavölgyi Márton 8 perces munkája (Káldor Miklós Kollégium, Budapest). A közönségdíjat, és a vele járó 30.000 forintot Gárdonyi Dániel (Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari Szakközép és Szakiskola, Szeged) Félelmek című 26 perces alkotása kapta, amely azt mutatja be, hogy egy stabil elmét is darabokra téphet a magány. A szemlén tehát tarolt Csongrád megye: a kiosztott hat díjból kettő Makóra, kettő Szegedre került. A maradék két díjat fővárosiak nyerték.

A díjátadón Jancsó Miklós, a zsűri elnöke elmondta: a filmek között voltak kurva jók, ezeket díjazták is; meg nem is. Jópofák voltak a filmek – mondta –, sok ötlet volt bennük, de nagy részük nem lép át az alkotók látóhatárán, csak saját életükről, a diákéletről szól. Ez lehet, hogy baj, lehet, hogy nem baj – fogalmazott. Salamon András ismertette a filmek bírálásánál alkalmazott két legfontosabb szempontot, amely a gondolati tisztaság, illetve hogy a filmkészítők az előre eltervezett, maguknak felállított mércét mennyire ütötték meg. Balog Judit megköszönte a pályázóknak az új gondolatokat, új képi megoldásokat, amikkel a filmekben találkozott, nagyon sokat tanult az alkotásokból – mondta.

A szemle programjában a filmvetítés mellett mesterkurzusok is szerepeltek. Kende János, Koltai Róbert, Sándor Pál, Koltai Lajos és Jancsó Miklós tartott interaktív foglalkozásokat.

Kende János operatőr a világításról, képalkotásról tartott bemutatót. Elmondta, hogy az egyik legnehezebb feladat, amikor külső-belső képet kell beállítani, vagyis amiben látszódnia kell például egy ablakon belüli és az ablakon kívüli történésnek is. A régi celluloid technika jobban tolerálta a két helyszín közötti fénykülönbséget, mint a mai videotechnika. A 70-es-80-as évek Jancsó-filmjeinek állandó operatőre elmesélte, hogy egyik közös munkájukban volt szerencséje a magyar filmtörténet tán legdrágább jelenetét felvennie: több tucat lovas, táncos, meztelen nők szerepeltek a tizenegynéhány perces beállításban, ami ráadásul akkor játszódott, mielőtt épp lemegy a nap – vagyis egy nap összesen háromszor lehetett felvenni – és a jelenet körülbelül nyolcadik percében a magyar ejtőernyő-válogatottnak be kellett esnie a képbe. Ezt persze nehéz időzíteni, meg volt, hogy a szél messzire elvitte az ejtőernyősöket, úgyhogy több napon keresztül vették fel ezt az egy snittet.

Koltai Róbert elmondta, hogy a Világszám! című filmje elérte a 101 ezres nézőszámot, így megmenekült attól, hogy a filmre a százezres közönséget vállalva kapott 50 millió forintot vissza kelljen fizetnie. Az alkotás ugyanakkor még így is veszteséges lett, de ez nem szegte kedvét, új filmre készül: egy Indul a bakterház-szerű népi komédiára. Annyi különbség biztosan lesz a Rideg Sándor-adaptáció és a mostani alkotás között, hogy míg ott baktert játszott, itt már állomásfőnököt fog alakítani – igaz, egy a világtól elzárt vasútállomáson. A színész-rendező a szemle résztvevőivel helyzetgyakorlatokat végzett – egy lebukott korrupt vállalat vezetőségi ülését játszották el, valamint azt, hogy Koltai Róbert egy bankvezetőtől kér pénzt a következő filmjére, de az ennek fejében a lányát szeretné szerepeltetni a moziban.

Sándor Pál elárulta, hogy újra filmet készít. A rendező 18 éven keresztül nem jelentkezett nagyjátékfilmmel – mint mondta, ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a változásokat, hogy rájöjjön, milyen világ az, amiben ma élünk. Most egyik barátja halála serkentette arra, hogy újra filmet rendezzen, amely jelenleg a vágási munkálatoknál tart. Sándor Pál az Európából Európába című rövidfilmekből összeálló alkotás részleteit elemezve nyújtott betekintést a filmkészítés mikéntjébe a szemle közönségének.

Koltai Lajos a filmjeiről mesélt, a belőlük kiválasztott képkockák mentén. A Déryné, hol van? című filmben a pályája leszálló ágában lévő Dérynét (Törőcsik Mari) szürkének, míg életerős férjét (Kállai Ferenc) színesnek ábrázolták, és ebbe besegített a támogatott véletlen is: Kállai a jelenetben pajzán történetet mesél, ebbe a színész belepirult, ami – tekintve, hogy Koltai nem engedte őt sminkelni – látszódott is a filmen, még jobban kihangsúlyozva a két karakter közötti különbséget. Az 50-es években játszódó Ménesgazdában a sivárság és szegénység bemutatására egy szál izzókkal világítottak, amik csak saját környezetüket világították be, a kis fénykörök között pedig sötét lyukak voltak, amik dramatizáltabbá tették a jeleneteket. A Bizalom című filmet, amely első közös munkájuk volt Szabó Istvánnal, és amely Oscar-jelölést kapott (csakúgy, mint később a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen is – a Mephisto meg is kapta a szobrocskát) a bizalmatlanság ábrázolására sötétre, hidegre, kékes-zöldre, majdnem fekete-fehérre fényképezték. Amikor a két főszereplő közel kerül egymáshoz, és megszületik közöttük a bizalom, egy kis meleg fényt adtak a jelenetnek azzal, hogy begyújtottak egy cserépkályhát, és a tűz fénye világította be a színészeket. A Mephistóban a főszereplő színész, aki maszkot visel, szerepet játszik, nem önmaga. Az önirónia fontosságára hívta fel a figyelmet Koltai Lajos: Rembrandt önarcképei közül sokon ott van a festő szája sarkában egy apró mosoly, az önirónia mosolya. Az Édes Emma, drága Böbében egyszerű, tiszta állóképekkel mutatták be a főhős egyszerű, mozdulatlan életét. Koltai egyébként is az egyszerű, tiszta megoldások híve, még ma is, amikor számos technikai lehetőség áll az alkotók rendelkezésére. A Sorstalanságról elmondta, annak rendezését legfőképpen azért kapta meg, mert egyetértett Kertész Imrével abban, hogy a történetet lineárisan, egyszerű időrendben kell bemutatni. A filmben folyamatosan veszik el a szín, míg a végén visszajön, de már nem akkora, mint ami az elején volt. A történetben – hangsúlyozta a rendező – nem az a lényeges, ami a fiúval a táborban megesik, hanem ami utána következik: akkor kezdődik valami, az élet. Koltai Lajos most az Esték című bestsellerből készít filmet Amerikában, a főszerepet Vanessa Redgrave fogja játszani.

Jancsó Miklós megpróbálta lebeszélni a jelenlevőket, hogy filmrendezők legyenek: nem egy könnyű mesterség – mondta –, és egy film elkészítése rengeteg pénzbe kerül. Ő viszonylag olcsó műveket készít (legfrissebb, még be nem mutatott filmjét, az Ede megevé ebédem címűt 15 nap alatt forgatta le, és két nap alatt vágta meg), de még ezek is nagyon sok pénzbe kerülnek. Ha mégis komolyan gondolja valaki, hogy rendező lesz, az menjen el külföldre, ott több a lehetőség, illetve a filmkészítés mellett legyen egy tisztességes munkája, amiből megél, hogy a rendezésnél független tudjon lenni. A függetlenség nagyon nagy dolog – nyomatékosított Jancsó. Arra bíztatta a hallgatókat, gondolják át, mit akarnak elmondani egy filmmel, hiszen a nézőt, őt is, amikor filmet néz, az érdekli, az alkotó miért csinálta a filmet. Új filmjéről elmondta még, hogy az 35 darab 5-7 perces beállításból áll, amelyek hosszúnak számítanak, mégis rövidebbek, mint korábbi Jancsó-filmek tíz perc-körüli snittjei. A rendező megmutatta, hogyan lehet egy jelenetet felvenni – álló kamerával vagy mozgó kamerával; zoomolással; totállal és közelikkel, amiket majd összevágnak vagy úgy, hogy nem áll meg a kamera, és egy beállítással megcsinálja az egész jelenetet. Utóbbival az a probléma, hogy el kell találni a jelenet belső ritmusát, hiszen ez esetben vágással nem lehet módosítani a tempót. Illetve lehet, ha lassú, zenét tesznek fölé és felgyorsítják a jelenetet – ezt először a Music Television kezdte el csinálni. Végül Jancsó Miklós irányításával a résztvevők jeleneteket dolgoztak ki.

Szabó Kristóf