Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja
Dátum: 2006. agusztus 25., péntek, 10:19
A CineFest–Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja 2006. szeptemberében harmadik alkalommal várja a fiatalokat és filmes szakembereket Miskolcra. a CINEFEST, a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja. Idén kicsit korábban, szeptember 16. és 23. között zajlik majd a versengés, melyben 27 ország 80 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők, immár két helyszín, négy vetítőtermében.

A CineFest egy olyan  fesztivál, ahol a fiatal alkotók  a filmkészítés különböző területein nagyjátékfilmekkel, kisjátékfilmekkel, dokumentumfilmekkel, kísérleti- és animációs filmekkel egyaránt pályázhatnak. A fesztiválra minden évben valamennyi földrészéről,  Japántól  Mexikóig több száz nevezés érkezik.

A versenyben való részvétel feltétele csupán az, hogy a nevezett film rendezője 35 év alatti legyen a film készítésekor és az alkotás 2004. január elseje után készüljön.

 

Idén a fesztivál programjainak helyszínei is bővülnek két újabb vetítőhellyel, időtartamában is hosszabb lesz a rendezvény, mert ezt kívánja az évről évre bővülő versenyprogram és a nézők ezreinek érdeklődése.

A versenyprogram vetítésein túl így sor kerül majd közönségtalálkozókra, szakmai műhelyek bemutatkozására, alkotói kerekasztal-beszélgetésekre, konferenciára, lehetőség nyílik szervezett városnézésre, turisztikai és kulturális programokra is.

 

 

Az előzsűri által a versenyprogramba válogatott filmek bemutatására 2006. szeptember 16. és 23. között kerül sor Miskolcon. A fesztivál díjait nemzetközi zsűri ítéli oda.

A filmek kategóriánként (nagyjátékfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, animációs film, kísérleti film) díjazásban részesülnek, ezen kívül kiosztásra kerül a Fesztivál Fődíja és számos különdíj (az Oktatási és Kulturális minisztérium fődíja, Miskolc város különdíja, a Kritikusok díja valamint a Diákzsűri fődíja). A fesztivál összdíjazása mintegy egymillió forint.

 

A 2006-os Előzsűri elnöke Hartyándi Jenő, a Mediawave fesztivál igazgatója, tagjai pedig Bíró Tibor a CineFest fesztiváligazgatója, Madaras Péter CineFest programigazgatója, Csákvári Géza filmkritikus, Muszatics Péter dokumentumfilm rendező, Ruszkai Nóra dokumentumfilm rendező és Soltész Gábor szervező voltak.


A fesztiválra idén 36 országból 208 filmmel neveztek, ebből válogatták ki a 27 különböző nemzetiségből kikerülő 80 alkotást (8 nagyjátékfilm, 37 kisjátékfilm, 10 dokumentumfilm, 16 animációs film és 9 kísérleti film), amelyek a 2006-os versenyprogramot alkotják.

Bővebb információt a http://www.filmfestival-miskolc.hu oldalon talál.

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Mondj néha igazat, hogy higgyenek neked, amikor hazudsz."
Jules Renard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ