Splitben díjazzák Tarr Béla életművét
Dátum: 2006. szeptember 13., szerda, 13:16
Több nemzetközi filmes rendezvény tűzi műsorra Tarr Béla munkáit szeptember második felében. Az olaszországi Forliban szeptember 14-én kezdődő Crisalide filmfesztiválon Tarr három emblematikus alkotását mutatják be.

A 13. alkalommal megrendezendő filmszemle a Kárhozat, a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című műveket vetíti. A froli-i fesztivál díszvendége lesz Tarr alkotótársa, Víg Mihály zeneszerző. Procida-szigetén az „Il Vento del Cinema” elnevezésű fesztiválon a Sátántangó-t mutatják be szeptember végén.

Az 1987-ben készült Kárhozat című alkotást, melynek 2005-ös francia mozibemutatójáért Tarr a France Culture-díját kapta meg Cannes-ban, szeptember közepén Locarnóban, majd ezt követően Bellinzone-ben vetítik az „Irodalom és műfordítás” címmel tartandó nemzetközi találkozón.

Munkássága elismeréseként, a filmművészet gazdagításában betöltött kiemelkedő szerepéért Tarr Béla a spliti filmfesztivál megnyitóján személyesen veszi át az életműdíjat, szeptember 25-én. Ebből az alkalomból műsorra tűzik a Kárhozat című művet. A horvát fesztivál Fókusz programjában szerepel Dr. Horváth Putyi rendező Hajnóczy-adaptációja, A halál kilovagolt Perzsiából című film, amely Tarr stúdiójában, a T.T.Filmműhelyben készült, és producere Tarr Béla volt.

A spliti fesztivál rövidfilm versenyébe A 639-es baba című sci-fi kapott meghívást, melyet Dési András és Móray Gábor rendezett. A horvátországi fesztiválon Szirtes András „Alive Film Show” című performanszával vesz részt, melynek keretében a vándormozis Szirtes kézi kurblis vetítőjével kelti életre filmtekercseit. Szirtes András Madarak és Bisztró című rövidfilmjeit is bemutatja a spliti filmfesztivál közönségének szeptember 25. és október 1. között.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Nagy szerelem híján unalmas az élet."
Anton Pavlovics Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ