Mészáros Márta mozija nyitja meg a történelmi filmek fesztiválját Pessac-ban
Dátum: 2005. november 22., kedd, 13:24
Mészáros Márta Nagy Imre-filmje nyitja meg holnap este (november 23-án) a történelmi filmek nemzetközi fesztiválját a franciaországi Pessac-ban. A temetetlen halott című alkotást Mészáros Márta személyesen mutatja be a francia közönségnek. A tematikus filmfesztivál versenyprogramjába összesen hét mű kapott meghívást. A fesztivál kapcsán a híres magyar rendezőnő részt vesz a l’Histoire magazin szervezte „Európa, egy szenvedély története – Viszlát Jalta: elfelejthető-e a vasfüggöny?” címmel tartandó kerekasztal beszélgetésben; vendége lesz a francia közszolgálati rádiónak és más fontos médiumoknak is filmjének francia premierje kapcsán.

Európa másik felén 46. alkalommal kelnek versenyre az Arany Alexanderért a kortárs filmművészet friss alkotásai. November 18-án kezdődött és 27-ig tart a nemzetközi filmfesztivál Thessalonikiban. Magyarországról Vranik Roland Fekete kefe című szemlefődíjas alkotása kapott meghívást a versenyprogramba. A fesztiválon Vranik Roland rendező, Pohárnok Gergely operatőr és Muhi András producer személyesen mutatja be az alkalmi kéményseprők történetét.

A rövidfilmeket illetően ezen a héten négy nemzetközi filmfesztivál programjában kelnek versenyre ifjú titánjaink alkotásai.

A portugáliai Évoraban először láthatja a külföldi közönség Bárthory Orsolya Antik című művét. A jeles alkalomra a fiatal rendezőnő személyesen kíséri el filmjét. Az évorai versenyre Szász Attila Most látszom, most nem látszom című filmje is meghívást nyert. Az olaszországi  Siena-ba Tóth Barnabás rendezői vizsgafilmje a Szerelem meg hal és Kocsis Ágnes A vírus című filmje kapott meghívást a rövidfilmek nemzetközi versenyére, a CortoItaliaCinema elnevezésű verseny ebben az évben ünnepli 10. születésnapját.

Bukarest rövidfilm mustráján, a hétfőn kezdődött DaKINO filmfesztiválon öt magyar alkotás gazdagítja a versenyprogramot. Gayer Zoltán - Molnár Péter, Kenyeres Bálint, Csáki László, M. Tóth Géza és Kardos Sándor filmjei kaptak meghívást. A spanyolországi Tarragona-ban holnap kezdődő InCurt rövidfilmfesztiválon Schilling Árpád Határontúl című alkotása kel versenyre.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne."
Don Marquis
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ