Francia mozikban a Before Dawn
Dátum: 2005. november 30., szerda, 13:27
Kenyeres Bálint Before Dawn című alkotása fesztiválsikereinek köszönhetően hamarosan a francia moziforgalmazásba kerül. A 13 perces mű ugyanis a hétvégén véget ért bukaresti DaKino díjai mellett a 26. Villeurbanne-i Rövidfilm Fesztivál G.R.A.C.-díját is elnyerte Franciországban.

Ez a Before Dawn tizenegyedik külföldöldi díja, mely a szakmai elismerés mellett azt is biztosítja, hogy a film a fesztiválok közönsége után a mozinézőknek is bemutatkozhasson.

A G.R.A.C. (Regionális Társulás a Filmművészet Népszerűsítéséért) forgalmazási díja lehetővé teszi, hogy Kenyeres rövidfilmje a közel ötven francia mozit számláló G.R.A.C. hálózatában a vetítővásznakra kerüljön.
A hazai moziközönség januártól láthatja Lars von Trier Manderlay-jának kísérőfilmjeként Kenyeres alkotását, mely a Budapest Film gondozásában jelenik meg.

A fesztiválokon sikeresen szereplő rövidfilmek moziba juttatását több díj segíti elő Európában. Tóth Barnabás Vonaton című alkotása a RADI-díjat elnyerve jutott a francia mozikba. Legutóbb pedig Csáki László Darazsak, ludak, körtefa című animációja szintén egy fesztiváldíjnak köszönhetően jutott el a német forgalmazókhoz, amikor Oberhausenben a Hamburgi Rövidfilm Ügynökség díját nyerte el májusban.

A Before Dawn című film Cannes-i premeirje óta, melyet azóta közel negyven fesztiválmeghívás követett, Szent Pétervárott, Szarajevóban, Leeds-ben, Cottbusban, Madridban, és legutóbb Bukarestben nyert rangos díjakat.

A film operatőrét, Erdély Mátyást a Filmszemlén, Belo Horizonte-ben, és Bukarestben jutalmazták a legjobb operatőr díjával. A Before Dawn című filmet jelenleg az operatőrök legnagyobb nemzetközi seregszemléje egyikén, a lódz-i CAMERIMAGE fesztiválon vetítik.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ A kor csak akkor számít, ha sajt vagy."
Helen Hayes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ