
A versenyben 46 alkotás vett részt, 36 filmet pedig a Panoráma program keretében vetítettek le. A zsűri különdíját Sarah Van Den Boom francia rendező Novecento - pianiste című animációs filmje kapta.
A különböző kategóriákban holland, cseh, észt és más francia alkotó érdemelt ki elismerést.
A díjkiosztó után a Nezavisne Novine című szarajevói napilap interjút készített M. Tóth Gézával, aki elmondta, hogy az ilyen jól szervezett, kicsi, családias hangulatú fesztivált jobban kedveli, mint a vörösszőnyeges, csillogó európai vagy amerikai filmes mustrát.
Hozzátette, hogy technikai probléma nem volt a fesztiválon és ez igen nagy dolog. Először járt Bosznia-Hercegovinában, de reméli, hogy nem utoljára.
Számít rá, hogy a szarajevói filmfesztiválon részt vesz az animációs alkotások versenyén, de ha nem, akkor játékfilmet készít, és azzal jelentkezik majd.
M. Tóth Géza a bosnyák lapnak beszélt arról is, hogy új animációs-sorozaton dolgozik és egy kisjátékfilmet is forgat, szereti a humort és a sört - tette hozzá.
(MTI-Panoráma)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |