Filmemlékezet Fesztivál az Örökmozgóban
Dátum: 2007. szeptember 6., csütörtök, 8:15
A Magyar Nemzeti Filmarchívum ötvenedik születésnapjának szentelik az idei, 11. Filmemlékezet Fesztivált, amelyet szeptember 15. és 30. között tartanak az Örökmozgó Filmmúzeumban Budapesten – tájékoztattak a szervezők.
A kéthetes filmtörténeti vetítéssorozatot a világ jelentős archívumainak gyűjteményeiből állították össze; Bécs, Berlin, Bologna, Koppenhága, London, Párizs, Prága, Stockholm, Oslo és Washington lesz jelen ott őrzött alkotásokkal - közölte Fejes Katalin sajtóreferens.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum fennállásának 50. évfordulóját ünneplő fesztivál nyitóestjén Victor Sjöström 1930-ban készült, Egy szeretnivaló hölgy című filmjét vetítik Bánky Vilma főszereplésével, valamint bemutatják Garas Márton 1919-ben készült Twist Oliver című filmes adaptációját is. Ez utóbbi alkotás a belgrádi archívumból idén előkerült két magyar némafilm egyike - áll az összegzésben. A tájékoztató szerint a fesztivál látogatói Kertész Mihály Amerikában rendezett, Magyarországon soha nem látott két filmjével is megismerkedhetnek.

A bolognai archívumból érkezik az a felújított némafilm, amely Dante Isteni színjátékának Pokol című részéből 1911-ben készült. A nemzetközileg is elismert Bois d'Arcy-i archívum pedig Jean-Pierre Melville 1969-ben készült, Árnyékhadsereg című filmjével vendégeskedik a fesztiválon.

A seregszemlén kortárs alkotásokat is bemutatnak. A társadalmi értékváltozást jeleníti meg két film is: a koprodukcióban készült horvát Armin és A csapda című szerb alkotás.

A brazil Alice háza című filmben bemutatott család hétköznapi élete, vágyai és csalódásai nem különböznek más családok mindennapjaitól, bárhol is éljenek a világon. A Miss Gulag című dokumentumfilm a mai Oroszország megváltozott gulagbeli szokásairól, az új elítéltek gondjairól szól.

A Vakfény ugyancsak dokumentumfilm, a Himalája megmászására induló, nem látó gyerekekről, az életüknek sikert, értelmet, emberi kapcsolatokat és örömöt adó küzdelemről szól.

A fesztiválon legendás magyar klasszikus alkotásokat is bemutatnak: levetítik Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című, 1956-ban készült alkotását, valamint Az aranyembert Korda Sándor rendezésében. A nézők összeállítást tekinthetnek meg a Balázs Béla Stúdió hatvanas évek elején készült rövidfilmjeiből is - áll az ünnepi rendezvényről szóló közleményben.

Az ismertetőben az évforduló kapcsán felidézik, hogy az 1957-ben alapított intézmény legfőbb tevékenysége az első évtizedekben a filmtörténeti és -elméleti publikációk megjelentetése volt, amit az intézmény elnevezése is kifejezett: Magyar Filmtudományi Intézet és Archívum. Ebből lett később a Magyar Filmintézet.

A 80-as évek vége óta elsősorban az archívumi tevékenység határozza meg az arculatát, a filmes és egyéb külön gyűjtemények gyarapítása, felújítása és az ezekben őrzött értékek terjesztése. A gyűjtemények közül megkülönböztetett helyet kapnak a magyar filmes gyűjtemények, nemcsak a játék-, de a híradó-, dokumentum- és animációs alkotások is - olvasható a tájékoztatóban.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„ Okos ember: azt mondja, amit én."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ