Budapesti Operatőri Mesteriskola
Dátum: 2007. szeptember 8., szombat, 10:35
Ötödször rendezik meg az idén a Budapesti Operatőri Mesteriskolát; a szeptember 16-án kezdődő kéthetes kurzusra huszonöt országból érkeznek résztvevők – tájékoztatott pénteken a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

A kétévente megrendezett mesteriskola a világ legtehetségesebb fiatal operatőreit abban erősíti meg, hogy mesterségük nemzetközi nyelv és kreatív együttműködés a történetet képekben elmesélő rendezővel - áll a közleményben, amely kiemeli: az operatőr a rendező egyenrangú alkotótársa, ez a magyar iskola hagyománya, Illés György munkássága nyomán.

A dokumentum szerint a Magyar Operatőrök Társasága és a Színház- és Filmművészeti Egyetem védnöksége alatt megrendezett idei kurzust Xantus János vezeti.

A kéthetes műhelymunkában a Filmiskolák Világszövetsége (CILECT) által tömörített oktatási intézmények 44 végzős hallgatója vesz részt. Filmjeik alapján 16 ösztöndíjast választottak ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőrszakának tanárai. A további 28 résztvevő közül tizenkettőt a rendezvényt szponzoráló cég delegál.

Összesen 25 országból érkeznek hallgatók: lesznek résztvevők egyebek közt Dél-Afrikából, Libanonból, Mexikóból, Izraelből, az Egyesült Királyságból és Lengyelországból. A magyarokat idén Gosztola Ábris képviseli.

A közlemény kitér arra, hogy a Budapesti Operatőri Mesteriskola a világon egyedülálló módon a gyakorlati képzést állítja a középpontba. A diákok forgatócsoportokat alakítanak és rövid gyakorlatokat forgatnak le a legújabb 35mm-es kamerákkal világhírű mesterek, az idén az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos, valamint az Emmy- és Kossuth-díjas Ragályi Elemér irányításával.

A napi tizenkét órás forgatást, amelyen az összes szereplőt, a színésztől a rendezőig az operatőrök adják, az elkészített anyagok elemzése egészíti ki.

A mesterkurzus résztvevői klasszikus illetve mai filmeket is megnézhetnek az Uránia Filmszínházban az alkotások operatőrei - Garas Dániel, Nagy András, Pohárnok Gergely, Szabó Gábor - részvételével.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ Harmincig hevít a nő; aztán a bor; aztán a kemence sem."
Móra Ferenc
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ