Emmy, a televízió Oscarja
Dátum: 2007. szeptember 14., péntek, 16:02
Szeptember 16-án a Los Angeles-i Shrine auditóriumban 59. alkalommal adják át az Emmy-díjakat, a televíziós műfajok „Oscarját".

A díjakkal a legjobb amerikai televíziós sorozatokat és szereplőiket jutalmazzák minden évben. Az atomot magasba tartó szárnyas nőalakot ábrázoló szobrocskát Louis McManus mérnök mintázta meg feleségéről, a szárnyak a művészetet, míg az atom az elektronika tudományát jelképezi. A rézből, nikkelből, ezüstből és aranyból készülő szobrokat egy kansasi cég készíti el, a szobrászok kesztyűben dolgoznak, hogy ne hagyjanak ujjnyomatot. A gálát a váratlan és/vagy kellemetlen helyzeteket elkerülendő kvázi élő, pár perccel elcsúsztatott adásban sugározzák. A kitüntetést a Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája ítéli oda, szavazni csak a 13 ezer tag jogosult, és mindenki csak saját művészeti szekciójában.

A díjazott kategóriák száma az idők során úgy megnőtt, hogy a díjak átadására két részben kerül sor, így egyes győztesek nevét már ismerjük. Szeptember 8-án már megrendezték a „kreatív" díjakat, amelyekkel a főműsoridőben futó sorozatok háttérben dolgozó szakembereit (vágókat, sminkeseket, díszlettervezőket stb.) ismerik el, de az is kiderült, hogy a vígjáték kategória legjobb férfi vendégszereplője Stanley Tucci (Monk), ugyanebben a kategóriában a nők között Elanie Stricht (30 Rock) alakítását ismerték el. Drámai kategóriában John Goodmann (A színfalak mögött) és Leslie Caron (Esküdt ellenségek) vendégszereplését díjazták. Az egyik animációs kategóriában a South Park egyik epizódja kapta meg a televíziós Oscart. Összességében az HBO 15, az NBC 13 díjat kapott.

A „rendes" díjakat óriási felhajtás közepette nyújtják át, összesen huszonhét kategóriában. Az utóbbi években az úgynevezett televíziós mini sorozatokat és a valóságshow-kat is díjazzák, csakúgy, mint a televíziós sugárzásra készített „mozifilmeket". Minden kategóriában a legjobb alkotásra, a legjobb női és férfi szereplőre, illetve epizodistára, a legjobb rendezőre és íróra is szavaznak.

Az Emmy-díjnak magyar kitüntetettjei is vannak, 1993-ban a Zsigmond Vilmos a Sztálin című film, 1996-ban Ragályi Elemér a Raszputyin című alkotás fényképezéséért kapta meg a díjat, Ragályit 2001-ben is jelölték az Anna Frank fényképezéséért.

Tavaly a 24 című thriller lett a legjobb drámai sorozat, a legjobb vígjátéksorozat kategóriában a The Office című munkahelyi szatírát jutalmazták. A legjobb drámai színész Kiefer Sutherland (24), a legjobb drámai színésznő a magyar származású Mariska Hargitay (Esküdt ellenségek) lett. A legjobb komikus színész díját Tony Shalhoub (Monk), a legjobb komikus színésznőét Julia Louis-Dreyfus (The New Adventures of Old Christine) kapta.

Novemberben adják át a Nemzetközi Emmy-díjakat, de létezik már a sport-, a zenei és a spanyol nyelvű produkciókat jutalmazó Emmy-díj is.

(MTI-Panoráma -Bognár Anna, Sajtóadatbank)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ Buddha azt mondja: „ Ne hízelegj a jótevődnek!" Mondjuk ezt el egy keresztény templomban - s rögtön megtisztítja a levegőt minden kereszténiségtől."
Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ