
Itt lesz a zsűriben kelet és nyugat két igazi nagyágyúja, Bill Plympton az Egyesült Államokból és Yamamura Koji Japánból. A New York-i Bill nemcsak válogatást hoz filmjeiből. Egy előadás során azt is bemutatja, miként kell szerinte rajzfilmet csinálni. A japán Yamamura Koji nem a szokásos japán animék világába vezet. Artisztikus stílusa közel áll az európai gondolkodásmódhoz.
Mindkét zsűritag filmjeit nagy előzetes érdeklődés övezi, de az előzetes helyfoglalások alapján ugyanez mondható el a nagyjátékfilmekről is. Ugyanúgy érdeklődnek a magyar Egon és Dönci, mint a japán Tekkonkikreet vagy Plympton nagyfilmj, az Égnek áll után. Sőt! Bár a Macskafogó 2. bemutatójáig még három hetet kell várni, az Anilogue-on egy alkotói bemutatót már tartanak a szervezők némi ízelítő vetítéssel. A jegyek elővételben kedvezményesen kaphatók a Toldi és az Uránia mozik pénztáraiban szerda délutánig. Lehetőség van bérletre is, amely 4 megvásárolt jegy mellé ad kettőt ajándékba.
Idén az Anilogue részben Portugáliára irányítja figyelmét: Luis da Matta Almeida: portugál rendező-producer a zsűri negyedik tagja, egy válogatás mellett hoz egy saját nagyjátékfilmet a fesztiválra: De Profundis címmel egy festményanimációt láthatunk tőle. A negyedik zsűritag Riho Unt észt bábfilmrendező, aki az épp 50 éves Nukufilm (nuku = báb) stúdió legjobb válogatását hozza el. A stúdió 50. évfordulójára izgalmas bábanimációs kiállítást rendez az Urániában, amit a fesztivál alatt bárki megnézhet. A Having Soul (Lelke van) címen futó kiállításnak már sok animációs rendezvény helyet adott a világban, ezúttal Magyarországra érkeznek a Nukufilm legizgalmasabb és leghíresebb darabjainak fotói.
Bár a fesztivál igazi nemzetközi színekben zajlik, hiszen Kanadától Dél Koreáig rengeteg ország képviselteti magát, a verseny maga az európai animáció jegyében fut. 26 rövid animációs filmet válogatott a több, mint 500 nevezésből versenybe az előzsűri. A rengeteg nevezésből pedig három magyar film is bekerült a legjobb 26-ba, ami egyedülálló a fesztivál eddigi történetében.
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |