Sárkánytörténet a Ság-hegyen
Dátum: 2005. agusztus 24., szerda, 15:43
FORGATÁS - A 20th Century Fox Celldömölk és Pilisborosjenő mellett húzta fel díszleteit Javában folyik egy amerikai tinédzser sikerregényéből, az Eragonból készülő film forgatása. A 40 millió dolláros alkotás csaknem teljes egészében Magyarországon kerül celluloidszalagra.
 Két évvel ezelőtt robbant be a nyugati könyvpiacra egy amerikai kamaszfiú, Christopher Paolini fantasyje, az Eragon. Tizenöt évesen kezdte el írni regényét szülővárosában, a Montana állambeli Paradise Valleyben. Nem járt iskolába, családja és szülei oktatták odahaza. A tudományos-fantasztikus és a fantasy-irodalom szerelmese lévén, a kamaszfiú elhatározta, hogy olyan regényt ír, amelyet maga is lelkesen olvasna. A könyv először a családi kiadó gondozásában jelent meg 2002-ben. Ám egy évre rá a legnagyobb amerikai kiadó, a Knopf adta ki hatalmas sikerrel. A regény csupán fél év alatt több mint egymillió példányban kelt el, és 2003 őszén mind a New York Times, mind a Publisher’s Weekly bestsellerlistájának élére került. Azóta 37 nyelvre fordították le, és már több mint kétmillió példány fogyott belőle. Idehaza az Európa Könyvkiadó jelenteti meg szeptemberben, Bihari György fordításában.
 A ma huszonegy éves ifjú az Eragont egy trilógia (Az örökség) első kötetének szánta. A második kötet épp ma jelent meg az USA-ban és Kanadában, egymillió példányban. Az Eragon egy farmon élő, árva kamaszfiúról szól, aki egyik éjszaka, vadászat során egy zafírkék kőre bukkan. Megpróbálja eladni, hogy segítsen éhező családján, ám a kőről kiderül: valójában sárkánytojás. Hamarosan kikel belőle egy zafírkék sárkány, Saphira. Eragon élete egy csapásra megváltozik, mert az is kiderül, hogy ő az egyetlen sárkánylovas Alagaesia földjén. Ugyanis a legendás sárkánylovasok előző nemzedéke egy szálig elpusztult a gonosz király, Galbatorix ellen vívott, elkeseredett harcban. Eragonra hárul tehát a nemes feladat, hogy megszabadítsa szülőföldjét a kegyetlen zsarnok uralmától.
– Az Eragont eredetileg is filmnek képzeltem el – nyilatkozta a fiatal szerző. – De mivel nem volt pénzem, könyvben írtam meg a történetet. Izgatottan várom, hogy a 20th Century Fox miként viszi filmre a regényem, és miként alkotja meg Alagaesia földjét és lakóit.
Az utóbbi időben a külföldi filmesek kedvenc terepe lett Magyarország, és az Eragon kilencvenkilenc százalékban magyar helyszíneken készül. A forgatás augusztus 1-jén kezdődött, és október végéig tart. Az utómunkálatok
novemberben fejeződnek be. A bemutató 2006 júniusában lesz az Egyesült Államokban, majd az egész világon vetíteni fogják a filmet.
A központi helyszín a Balaton-felvidéki Celldömölk közelében fekvő Ság-hegy és Pilisborosjenő. Az amerikaiakat lenyűgözte a táj, már csak azért is, mert elmondásuk szerint egész Közép-Európában nem találtak szebbet. A gyönyörű helyen egy egész középkori falut építenek fel október elejére. A mesebeli faluhoz egy csodálatos vízesés is tartozik, ám ezt valahol Budapesten vagy a környékén hozzák létre. Mivel a Ság-hegy természetvédelmi terület, az amerikaiak engedélyt kértek és kaptak is az Őrségi Nemzeti Parktól és a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól. Celldömölk mintegy húszmillió forintban részesül a vidék bérléséért.
A munkálatokat a nemzeti park szakemberei kísérik figyelemmel, mert a terület növény- és állatvilága nem károsodhat. A Ság-hegy kőfejtőjéhez az amerikaiak természetes anyagokból utat is építenek, amelyet a későbbiekben a helybeliek rendelkezésére bocsátanak. Többen azonban úgy gondolják, hogy veszélyben forog a táj épsége, és tüntetést is szerveztek augusztus 20-ára, ám az akció elmaradt. Úgy hírlik, a tiltakozók állítólag inkább nemzetközi fórumhoz folyamodnak majd.
A film rendezője az a Stefen Fangmeier, akit a látványtervezés egyik zsenijeként emlegetnek
 
Hollywoodban. Ő volt a látványtervezője többek közt a Terminátor 2-nek, a Hooknak, a Jurassic Parknak és A balszerencse áradásának. Az Eragon az első rendezése. A színészek között két nagyágyú is található. Az egyik Jeremy Irons, aki a hajdani sárkánylovast és Eragon tanítómesterét, Bront játssza. A másik John Malkovich, aki a gonosz zsarnok, Galbatorix szerepében tündököl. Malkovich csupán két napot lesz nálunk, ám Irons és mások (így Robert Carlyle, Djimon Hounsu) több hetet töltenek hazánkban.

Tornai Szabolcs

Forrás: reggel.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ Mondj néha igazat, hogy higgyenek neked, amikor hazudsz."
Jules Renard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ