Kedden kezdődik a Filmszemle
Dátum: 2008. január 27., vasárnap, 11:02
Kedden kezdődik a 39. Magyar Filmszemle, amelynek versenyprogramjában 103 alkotás – 18 játékfilm, 33 dokumentumfilm, 3 kreatív dokumentum játékfilm, 36 kísérleti és kisjátékfilm, valamint 13 tudományos és ismeretterjesztő film – szerepel.

A filmszemle legfőbb elismerése - az idén először - az Arany Orsó díj, a legjobbnak ítélt közönségfilm pedig a nemzetközi zsűri döntése alapján a Moziverzum díjat kap. A külföldi kritikusok az általuk legjobbnak tartott film alkotóját az idén is Gene Moskowitz-díjjal jutalmazzák.

Az ünnepélyes megnyitó a Millenárison lesz, a rendezvény keretében adják át az életműdíjakat és a Magyar Mozgókép Mestere címet. Az idén Schubert Éva színművész, Hildebrand István operatőr és B. Müller Magda fotográfus munkásságát ismerik el életműdíjjal, míg a Magyar Mozgókép Mestere elismerést Gyulai Líviusz animációsfilm-készítő és Kósa Ferenc rendező veheti át.

A február 5-ig tartó seregszemlének a Millenáris, a Palace Mammut, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Bem mozi ad otthont.

A játékfilmes zsűri elnöke a német Klaus Eder, a kritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) főtitkára, míg a dokumentumfilmeket elbíráló gérmium munkáját Gulyás Gyula filmrendező vezeti. A kísérleti-kisjátékfilmes zsűri elnöke Kardos Sándor operatőr, filmrendező,

Az Országos Diákzsűri négy szekcióban értékel a filmes ünnepen, a fődíjasok elnyerik a Zöld Holló-szobrot. A film- és médiaszakos diákokból álló szervezet február 7-én és 8-án a Toldi moziban a BestOFF 99-08 fesztivál keretében az elmúlt évtized legkedveltebb díjnyertes filmjeit mutatja be, retrospektív vetítést tart Hajdu Szabolcs filmjeiből, továbbá magyar DVD-vásárt és filmplakát-aukciót rendez.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum a magyar film ez évi seregszemléjét Várkonyi Zoltán kétszeres Kossuth-díjas színész, rendező emlékének szenteli. Az alkotó tiszteletére kedden fotókiállítás nyílik a Millenáris Hajójában. A mustra végéig látogatható tárlat mellett az érdeklődők megnézhetik Várkonyi Zoltán Keserű igazság (1956) című filmjét, Merénylet (1959) című rendezését, valamint Emberrablás magyar módra (1972) című munkáját.

A filmvetítések mellett ezúttal is számos kísérőprogram nyújt kikapcsolódást: az említett helyszíneken szakmai tanácskozásokat és nyilvános értékeléseket tartanak, tárlatot rendeznek filmplakátokból, a KOGART Házban pedig a magyar film 100 évét mutatják be felnagyított filmkockák, fotók, korabeli filmplakátok, valamint filmgyártási eszközök, kellékek segítségével.

A szemle egyik kiemelt eseménye a február 1-én megrendezendő Filmírás Napja, amely a magyar filmgyártás egyik legproblémásabbnak tartott területét, a forgatókönyvírást helyezi fókuszba. Az esemény keretében mutatkozik be a közelmúltban alakult Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete és a tavaly ősszel Pécsett debütált Central European Pitch Forum, Közép-Európa első forgatókönyvbörzéje.

A Magyar Filmművészek Szövetségének szervezésében a nézők január 22-től február 4-ig vidéki helyszíneken - Pápán, Algyőn, Nyírbátorban, Esztergomban és Szécsényben - is láthatnak válogatást a 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjából.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ