Átadták a Fehér György-emlékdíjat
Dátum: 2008. február 11., hétfő, 7:51
Fehér György televíziós rendezőre emlékezve vasárnap adták át a róla elnevezett emlékdíjat a Magyar Állami Operaházban.

Szinetár Miklós, mint egykori főnöke és mentora idézte föl a korán elhunyt rendező alakját és személyiségét, azt az érdekes, ironikus hangot, amivel Fehér György berobbant a hatvanas évek magyar televíziózásába.

„Vízen járó, különleges tünemény volt" - fogalmazott Szinetár Miklós, emlékeztetve az „aranykorra", amelyben szuverén művészek nőttek föl Zsurzs Évától Dömölky Jánoson át Mihályfy Imréig.

A díjátadás pillanatáig nem volt nyilvános a zsűri döntése. A három legtovább jutó jelöltet meghívták a díjátadásra. Maga az emlékdíj egy Fehér Györgyöt spirituálisan idéző festmény, Fazakas Tibor alkotása.

Az egyik jelölt Kovalik Balázs volt, mert színész és énekes központúsága rokon Fehér György rendezői attitűdjével. Hajdú Szabolcs, a Fehér tenyér alkotója humanista történetmesélése okán került a jelöltek közé.

A díjat végül Sipos Pál, a Magyar Televízió kulturális főszerkesztőségének vezetője kapta, aki Szinetár szavai szerint „oroszlánként küzd, hogy a kultúrának ismét legyen szerepe a közszolgálati televízióban."

Sipos Pál hangsúlyozta: ő, aki Fehér György művein nőtt föl, igyekszik megfelelni a kihívásnak, hogy a rendező emlékéhez méltó művek kerüljenek a képernyőre és új alkotóknak adjon teret az intézmény.

Fehér szellemi rokonát (nem epigonját) keresik, díjazzák, tehát azt, aki következetesen individualista módon, öntörvényűen, de közérthetően óhajtja megvalósítani művészi céljait, vagy azt a személyt, aki olyan körülményekkel segíti elő az alkotót, vagy alkotókat, hogy saját értékes világa/uk töretlenül megvalósulhasson.

A díjat negyedszer ítélték oda. Az eddigi díjazottak: Kenyeres Bálint filmrendező, Német Gábor Péter dokumentarista, Pintér Béla író-rendező-színész-társulatvezető. A zsűrit 2008-ban Goda Krisztina, Born Ádám és Szinetár Miklós, valamint Lénárt István, Radó Gyula, Szolnoki András, Gerő Péter állandó tagok alkották.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ A jóságnak legyen ökle."
Jevgenyij Jevtusenko
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ