Megnyílt a 30. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál
Dátum: 2008. június 19., csütörtök, 20:09
Takesi Kitano japán színész-rendező életműdíjának átadásával és a Hancock című amerikai film világbemutatójával nyílt meg csütörtök este a jubileumi, 30. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál.

A fesztivál hat helyszínén a moszkvai nézők több mint 200 régi és új filmet láthatnak.

A versenyszekció zsűrijének elnöke Liv Ullmann színésznő és filmrendező, s az elsőfilmes rendezőket bemutató sorozatának zsűrijében helyet foglal Szász János.

A versenyben szerepel Bacsó Péter Majdnem szűz című filmje, amely a Rosszijszkaja Gazeta című lap csütörtöki száma szerint "első pillantásra a legérdekesebbnek tűnik a fesztiválokon ritka vendégnek számító Albániából érkezett Besnik Bishi Mao Ce-tung című filmje mellett".

Szabó István Apa című filmje a fesztivál korábbi díjnyerteseinek sorozatában szerepel, s kisebb retrospektív sorozatot is láthatnak filmjeiből.

Nagy várakozás előzi meg Peter Greenaway brit rendező mesterkurzusát.

A nyitó ceremónián megjelent Will Smith és Charlize Theron, a Hancock című film két főszereplője. Különrepülőgépen, 38 fős kísérettel és összesen 200 bőrönddel érkeztek, s a magas moszkvai szállodai árak mellett is kimagaslóan drága Ritz Carltonban szálltak meg.

Különösebb sztárallűrökkel egyelőre nem tűntek ki. Bár Will Smith az elnöki luxuslakosztályban lakik, s jelezte, hogy nem bírja a diót-mogyorót és a disznóhúst, viszont szereti a baromfit és sok szénsavmentes ásványvizet iszik. Charlize Theron sokkal szerényebbnek bizonyult, egyszerű luxuslakosztályban lakik és egyetlen extravagáns kívánsága sem volt.



Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ Soha a szobrot nem fogja az oltáron imádni az, aki fatörzs korában ismerte a kertben. "
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ