
Esmények
A Dreamgirls (Álomlányok) című musical volt az idei Arany Glóbusz-díj legnagyobb nyertese: a film három díjat is kapott a keddre virradóra Beverly Hills-ben immár 64. alkalommal megrendezett gálán. Ugyancsak három díjat kapott az I. Erzsébet királynéről szóló tv-film is.

Esmények
Herskó János és Szabó István filmrendezők kapják a Magyar Mozgókép Mestere művészeti díjat 2007-ben.

Esmények
A 38. Magyar Filmszemle 2007. január 30 – február 6-ig tart, helyszínei az előző évekhez hasonlóan a Jövő Háza Központ, a Palace Mammut és az Uránia Nemzeti Filmszínház lesznek.

Esmények
Mészáros Márta munkássága előtt életműdíjjal tiszteleg a „Film és Történelem” filmfesztivál Isztambulban.

Esmények
A Friss levegő nyerte el Pozsonyban a diákzsűri díját. A szombat este véget ért 8. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon Kocsis Ágnes diplomafilmje „a stíluseszközök eredeti használatáért, az ellehetetlenült kommunikáció és a generációs szakadék friss ábrázolásmódjáért” kapta meg a diákokból álló zsűritől.

Esmények
Péntek este véget ért az arab világ egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja, a 30. alkalommal megrendezett kairói filmfesztivál. A Közel-Kelet legelső és máig elsőszámú fesztiválján mutatkozott be a nemzetközi közönségnek először Elek Judit A hét nyolcadik napja című filmje, és elnyerte a legjobb forgatókönyv díját.

Esmények
December 2-án, szombaton osztották ki Varsóban az Európa Filmakadémia díjait. Öt kategóriában győzött a Volver; Kenyeres Bálint 13 percese, a Before Dawn pedig megkapta a legjobb rövidfilmnek járó díjat.

Esmények
Pawel Weremiuk Lapok című lengyel rajzfilmje nyerte az Anifest4 elnevezésű nemzetközi fesztivál fődíját - az elismeréseket a szombati záróünnepségen adták át az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Esmények
Az AniFest nemzetközi animációs fesztivált immár negyedik alkalommal rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Toldi moziban: november 30-tól december 2-ig.

Esmények
31 versenyfilmet és számos szekcióvetítést láthatnak az érdeklődők a november 27-29. között megrendezésre kerülő 13 nap remény elnevezésű 56-os dokumentumfilm fesztiválon.

Esmények
Jafar Panahi Pályán kívül című filmjét is levetítik a pénteken kezdődő Iráni filmnapokon –tájékoztatott a Cirko Film - Másképp Alapítvány.

Esmények
A vasárnap véget ért 3. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál november 8. és 12. között két másik filmfesztivállal, valamint hat premier filmmel versengett a nézők figyelméért. A minden eddiginél gazdagabb program minden eddiginél több nézőt vonzott. 54 vetítésen, 10 teltházas előadáson 3266 látogató volt kíváncsi a 60 merész hangvételű verziós filmre.

Esmények
51. alkalommal rendezték meg a spanyolországi Valladolidban a filmművészet sokszínűségét ünneplő nemzetközi filmhetet. A szombat esti díjátadó ünnepségen a Teatro Calderón-ban egy fiatal magyar filmrendező, Madarász István kapta meg a legjobb rövidfilmet illető Arany Kalász díjat, amit a rendező személyesen vett át.

Esmények
Január 15-én Los Angelesben 64. alkalommal adják át az Oscar-díj előfutárának is tekintett Golden Globe (Arany Glóbusz) filmdíjakat.

Esmények
Kocsis Ágnes diplomafilmje újabb nemzetközi elismerésben részesült: a Friss levegő-t az Ingmar Bergman-díjra jelölték. A világhírű svéd filmrendező nevét viselő elismerésért mindössze öt alkotás versenyez.

Esmények
Új-Delhiben december 18-án ért véget a második alkalommal megrendezett „Nők a kamera mögött” mottójú nemzetközi filmfesztivál. A játékfilmes mezőnybe húsz filmrendezőnő mutatkozott be, a filmek Európából, Dél-Amerikából és a Közel-Keletről érkeztek Delhibe.
Az indiai fesztiválon Friss levegő című diplomafilmjéért Kocsis Ágnes a legjobb rendező díjat nyerte el.

Esmények
Politzer Péter alkotása, a Csendes éj Tokióban elismerő oklevelet nyert az Akira Kurosawa Emlékmúzeum által megrendezett rövidfilmversenyen.
Esmények
Életműdíjjal tüntették ki Kovács László Egyesült Államokban élő magyar operatőrt a Santa Fé-i filmfesztiválon.

Esmények
Kocsis Ágnes vizsgafilmje a Friss levegő újabb külföldi elismeréssel gazdagodott a közlemúltban. Brüsszel, Reykjavik és Varsó után a Barcelonában megrendezett „l’Alternativa” zsűrijének elismerő oklevelét nyerte el.

Esmények
Magyar alkotás lett Európa legjobb rövidfilmje. Kenyeres Bálint Before Dawn című műve nyerte el az Európai Filmakadémia 2006-os rövidfilm díját. A rangos elismerést a rendező személyesen vette át Varsóban a szombat este megrendezett díjkiosztó gálán.

Esmények
Fliegauf Benedek a 2004-ben készült Dealer című filmjéért a Batumi Nemzetközi Filmfesztiválon a Legjobb rendezés díját nyerte el. A november 15-22. között elsőízben megrendezett grúziai seregszemlén 23 ország vett részt, a versenyprogramba 15 film kapott meghívást.
Esmények
Idén 16. alkalommal kerül sor a Budapest Film szervezésében az európai filmek mustrájára. November 30 és december 10 között 22 játékfilmet és egy rövidfilmösszeállítást láthatnak a nézők. Ritkán látható csemegék és fesztiválsikerek a Művész moziban.

Esmények
Nagy András kapta az év operatőre 2006 díjat, amelyet Kende János és Koltai Lajos adták át a harmadik alkalommal megrendezett Aranyszem Operatőri Fesztiválon az Uráni Nemzeti Filmszínház szombati záróünnepségén.

Esmények
Több mint negyven operatőr ötvenöt filmje szerepel a szerdán kezdődő Aranyszem Operatőri Fesztivál háromnapos versenyprogramjában, az eseménynek az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont - tájékoztatott Novák Emil operatőr, az esemény főszervezője kedden.

Esmények
A Holokauszt Emlékközpont korszerû, 50 férőhelyes oktatótermében kapnak helyet a harmadik alkalommal megrendezett Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál tanároknak szóló filmjei.