Esmények
Tucatnyi magyar alkotás vetítésével kezdődik a tizenharmadik Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztivál. A Maros megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a MADISZ szervezésében szemléznek a rövidfilmesek Marosvásárhelyen. A november 2-6-ig tartó fesztiválon ötvennyolc alkotás versenyez, köztük tizenöt magyar kisfilm.
Esmények
Programsorozat indul Pasolini halálának 30. évfordulóján a Ferencvárosi Művelődési Központ, a Budapesti Olasz Kultúrintézet, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Nemzeti Színház szervezésében.
Esmények
Írországban és Belgiumban száll ringbe Kenyeres Bálint rövidfilmje, a Before Dawn.
Esmények
Arany Menóra-díjat nyert a prágai „Kilenc kapu” fesztiválon Szilágyi Andor A Rózsa énekei című filmjével.
Esmények
A Sorstalanság című filmben nyújtott operatőri munkájáért Ezüst Kamera-díjat nyert Pados Gyula Macedóniában A Magyar Filmunió sajtóközleménye, 2005. október 3.
Esmények
FORGATÁS - A 20th Century Fox Celldömölk és Pilisborosjenő mellett húzta fel díszleteit Javában folyik egy amerikai tinédzser sikerregényéből, az Eragonból készülő film forgatása. A 40 millió dolláros alkotás csaknem teljes egészében Magyarországon kerül celluloidszalagra.
Esmények
2005. novemberében a Trafó első ízben rendezi meg a TEMPS D’IMAGES Fesztivált. Ez egy széleskörű európai eseménysorozat, amely hét kortárs művészeti központ együttműködéséből született, és 3 éven átívelő programot jelent a résztvevő intézmények számára. Legfőbb célja az új művészeti elképzelések fejlesztése, az alkotók találkozásának elősegítése és műveik bemutatása, feltárva a színpadi művészet és a képalkotás együttélésének, átjárhatóságának lehetőségeit. A széles spektrummal rendelkező program jelentősen merít a képzőművészet, a videó- és digitális technikák eredményeiből, ami az előadóművészetek számára teljesen új utakat tár fel. Az események műfaja is eltérő: munkabemutatók, előadások, filmvetítések, installációk, koncertek, kiállítások, térspecifikus események, cirkusz – de ami minden bemutatóban közös, az a mozgókép.
Esmények
Bogdán Zsolt a Dallas Pashamende főszereplője a legjobb férfi alakítás díját, M. Tóth Géza Maestro című munkája az animációs kategória fődíját és a közönségdíjat is elnyerte Aubagne-ban.
Esmények
Tegnap előtt, vagyis október 9-én véget ért a miskolci Kossuth ART moziban a CineFest 2005 – 2. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja. Az egy héten át tartó rendezvénysorozat gazdag programot kínált az érdeklődőknek; összesen 83 alkotás vett részt a versenyben. Az alkotások a világ 31 országából érkeztek. Számos alkotó el is látogatott a fesztiválra, vendégek érkeztek többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Ausztráliából, Egyiptomból, Iránból, Németországból és Hollandiából.
Esmények
Három magyar játékfilm utazik a 10. Pusan-i Nemzetközi Filmfesztiválra Dél-Koreába.
Esmények
Mundruczó Johanná-ja Franciaországban, Gárdos Péter A porcelánbaba című filmje Izlandon versenyez. (A Magyar Filmunió sajtóközleménye, 2005. szeptember 28.)
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ Aki sohasem követ el esztelenséget, korántsem olyan bölcs, mint ahogy gondolja."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ