Esmények
Mobiltelefonos rövidfilm kategóriában a legjobb játékfilm díját nyerte el Till Attila Csicska című filmje a vasárnap zárult 14. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon (SIFF).
Esmények
Június 2-án kezdődik a 21. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál. Az idei év tematikája: Teremtő Nő, illetve Veszélyeztetett (Mű)fajok. A fesztiválra több mint 1200 film érkezett, ebből az előzsűri 73 filmet válogatott a versenypalettába (9 játékfilm - 17 kisjátékfilm - 24 animációs film - 9 kísérleti film - 14 dokumentumfilm). A fesztiválon a közönség személyesen is találkozhat és beszélgethet több versenyprogramos filmrendezővel is.
Esmények
Emir Kusturica és Núri Buzid filmrendezők mellett francia állami kitüntetésben részesül Faye Dunaway színésznő a 64. cannes-i filmfesztiválon.
Esmények
Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezett díjátadó ünnepségen.
Esmények
Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmje nyerte a közönségdíjat a linzi Crossing Europe filmfesztiválon.
Esmények
David Letterman műsorvezetőnek, Tina Fey színésznőnek és a South Park televíziós filmsorozatnak ítélték oda mások között a vígjáték műfajában idén először kiosztott Comedy Awards-ot (komédia-díj).
Esmények
Magyar vágót díjazott a Lengyel Filmakadémia – Lemhényi Réka kapta a Legjobb vágó díját Jerzy Skolimowski Essential Killing című magyar koprodukcióban készült filmjéért.
Esmények
A Fekete hattyú című film kapta a legtöbb elismerést a független filmesek Spirit Awards elnevezésű díjai közül, amelyeket szombaton este adtak át Los Angelesben. A Fekete hattyú pszichothriller négy díjat is elnyert: ez kapta a legjobb filmért járó Spirit Awards díjat, rendezője, Darren Aronofsky lett a legjobb filmrendező. Natalie Portman a legjobb női főszereplőnek, Matthew Libatique pedig legjobb operatőrnek járó díjat nyerte el.
Esmények
A hagyományokhoz híven a hivatalos díjátadó előestéjén díjazta a Berlinale filmjeit a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI. A 16 világpremiert felvonultató versenyprogram legjobb filmjének járó díjat Tarr Béla A torinói ló című filmje nyerte el péntek este Berlinben.
Esmények
Átadták a Magyar Filmkritikusok Díjait hétfőn Budapesten; a fődíjat, a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját Hajdu Szabolcs kapta a Bibliothéque Pascal című filmért, az életműdíjat több évtizedes kimagasló művészi teljesítményéért Mészáros Márta rendező vette át.
Esmények
A Születésnap című magyar film nyerte a legjobb eredeti filmzene díját az Aix-en-Provence-i rövidfilm fesztiválon a hétvégén. Csukás Sándor első rövidfilmjéhez Barcza Gergely komponálta a zenét.
Esmények
Két rendezőóriás, Francis Ford Coppola és - távollétében - Jean-Luc Godard is megkapta a hétvégén az Amerikai Filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díjait a Los Angelesben megrendezett díszvacsorán Hollywood krémjének jelenlétében.
Esmények
Hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Operatőrök Társasága (HSC) az Aranyszem Operatőr Fesztivált a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) támogatásával; a versenyfilmek vasárnaptól keddig láthatók a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Esmények
Bánóczki Tibor nyerte el a legjobb filmtervért járó Zlatni Zagreb (Arany Zágráb) díjat az Animafesten, a horvát fővárosban hétfőn véget ért nemzetközi animációsfilm-fesztiválon.
Esmények
A június 15-én kezdődő jubileumi 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) nemzetközi programjában 18 európai ország mintegy ötszáz alkotását láthatják a nézők.
Esmények
Woody Allen legújabb filmjének versenyen kívüli díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 64. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát Bernardo Bertolucci nyitotta meg.
Esmények
Ma kezdődik a 42. Magyar Filmszemle, amelyen hat kategóriában összesen 95 alkotás versenyez, életműdíjat kap Bara Margit színésznő. A mustra visszatér a korábbi helyszínekre, a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházba, a Puskin és a Corvin Moziba, a kísérő eseményeket - javarészt koncerteket és műhelybeszélgetéseket - a Gödör Klubban rendezik.
Esmények
A svéd rendezőpáros, Martin Jern és Emil Larsson Vadember című filmdrámája nyerte el a 18. Titanic Filmfesztivál fődíját - jelentették be szombaton, a fesztivál záró napján a szervezők.
Esmények
A 30. születésnapját ünneplő isztambuli nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal köszönti Tarr Bélát. A világhírű magyar rendező A torinói ló című filmje, melyet már 30 ország forgalmazója megvásárolt, hamarosan Ázsiában is bemutatkozik.
Esmények
A király beszéde kapta vasárnap a legjobb filmért járó elismerést a 83. Oscar-díjkiosztó gálán a Los Angeles-i Kodak Színházban. A film további három aranyszobrot kapott: a legjobb férfi főszerepért Colin Firth, a legjobb rendezésért Tom Hooper, a legjobb eredeti forgatókönyvért pedig David Seidler vehette át az Oscar-díjat. A legjobb női főszereplő Natalie Portman lett a Fekete hattyúban nyújtott alakításáért.
Esmények
A francia Oscar-díjnak számító César-díjkiosztón Xavier Beauvois Emberek és istenek című drámája nyerte el a legjobb filmnek járó szobrot a péntek este Párizsban rendezett gálán.
Esmények
Az amerikai rendező testvérpár, Ethan és Joel Coen A félszemű című westernjével nyílt meg csütörtökön este a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale.
Esmények
Hetedik alkalommal rendezi meg a budapesti Káldor Miklós Kollégium az Országos Középiskolai Filmszemlét, ahova középiskolás diákok által készített alkotásokat várnak. A nevezési határidő 2011. március 18. A nevezés ingyenes. A pályázat fővédnöke és a zsűri elnöke Jancsó Miklós filmrendező, a zsűri tagjai: Balog Judit színművésznő, Boldizsár András operatőr, Salamon András filmrendező, Sas István reklámfilmrendező, Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos.
Esmények
Ma kezdődik az Anilogue 2010 Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Budapesten, amelyen mintegy száz film lesz látható. A november 28-ig tartó rendezvény menet közben a bécsi Topkino és Filmcasino moziba költözik, ahol december 2-ig várják az érdeklődőket.
Esmények
Európa egyik legnagyobb filmfesztiválja kettős magyar sikerrel ért véget a hétvégén Sevillában. Mundruczó Kornél legutóbbi filmje, a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv nyerte a zsűri különdíját és Erdély Mátyás a legjobb operatőrnek járó elismerést.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Aforizmák
„ Addig káromkodjunk, amíg lehet, mert az égben már tilos lesz."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ