Osztrák művészeti díjat kap Szabó István
Dátum: 2008. október 13., hétfő, 17:12
Osztrák művészeti díjjal ismerik el Szabó István életművét. A világhírű, Oscar-díjas magyar filmrendezőnek a badeni (Baden bei Wien) Sellő filmnapok keretében nyújtják majd át a kitüntetést.

A Kurier osztrák napilap filmkritikusának kezdeményezésére létrehozott Sellő-díjakat az idén ötödik alkalommal ítélték oda egyebek között az új színésznemzedék kinevelésében szerzett érdemek elismeréseként. A magyar rendező, akinek Oscar-díjas alkotásában, a Mephistóban osztrák színész, Klaus Maria Brandauer játszotta a főszerepet, szakmai pályafutása során nyújtott teljesítményéért kapja a kitüntetést.

Az újság hétfői számában megjelent interjúban Szabó István egyebek között arról beszélt, hogy sok, a közös történelemből táplálkozó rokon vonás található a két ország között. Mint mondta, az osztrák-magyar mentalitáshoz tartozott a különböző kultúrák és gondolkodásmódok befogadása, miként az is, hogy sokan több nyelvet beszéltek, vagy legalábbis megértették, amit mondtak nekik. "Akkoriban a társadalom még nyitottabb volt - egy kicsit úgy, mint Hollywood" - vélekedett.

Utalt arra, hogy jó néhányan éppen Hollywoodban váltak világhírűvé mind a magyarok, mind az osztrákok közül - név szerint Kertész Mihályt, Korda Sándort, Billy Wildert és Fred Zinnemannt megemlítve. A Sellő filmnapok rendezvénysorozata a jövő héten kezdődik.



Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„ Ami lámpafényben igaz, az nem mindig igaz napfényben."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ