Homofóbiától sem mentes filmes szakma
Dátum: 2006. március 1., szerda, 11:42
Lesújtó pletykák keringenek Los Angelesben: az Oscar Akadémia tagjai állítólag nem is akarták megnézni a Brokeback Mountain – a magyar mozik Túl a barátságon címmel vetítik majd – című filmet, mert visszataszítónak érzeték a két férfi tragikus szerelmi történetének bemutatását.

A homofóbiától - a homoszexualitástól való félelemtől - a jelek szerint nem mentes az egyébként mégoly liberális filmes szakma, és mivel idén az Oscar-jelöltek között különösen sok a homoszexuális, illetve transzszexuális temájú alkotás, a vita a szokásosnál is magasabb hőfokon zajlik.

Az Ang Lee rendezte, nyolc Oscar-díjra jelölt Brokeback Mountain csodálatos vadnyugati környezetben mutatja be két férfi történetét, akik szeretik egymást, de egy magányos hegynél lezajló néhány találkozáson kívül nem tudnak egymásra találni. A film a meg nem élt boldogság szomorú történetét mondja el szexjelenetek nélkül. A magát nyíltan homoszexuálisnak valló Truman Capote íróról szól a Capote című dráma, amelyet öt Oscarra jelöltek. A Transamerica című road-movie főszereplőjének pedig leghőbb vágya, hogy férfiből végleg nővé válhasson. Ezzel a három filmből összesen négy színész remélhet Oscart egy olyan szerep megformálásáért, amely teljességgel eltér saját heteroszexuális életétől.

Amerikai homoszexuális és leszbikus egyesületek kitörő örömmel fogadták a mérföldköveknek minősített jelöléseket, amelyektől nagyobb elfogadottságot remélnek. Ezek a filmek „amerikaiak millióinak segítenek jobban megérteni, hogy kik is vagyunk valójában" - szögezték le nyilatkozatukban egyesületek.

„A melegség lenne a hét betegsége?" - tette fel a kérdést egy kritikus, aki az említett alakításokat azoknak a színészeknek a teljesítményéhez hasonlította, akik autisták és más betegek megformálásáért kaptak Oscart. Az olyasmit, mint a csúnyaság, a kövérség, satöbbi, szívesen honorálja a közönség, de csak akkor, ha ez eltér a valóságtól. „Változásról csak akkor lehetne beszélni, ha sem a filmbeli alakok, sem megformálóik szexuális orientáltsága szóba sem kerülne és nem bírna semmiféle jelentőséggel" - írta a kritikus.

Hogy az amerikai sajtó számára még mindig mennyire nem közömbös téma a homoszexualitás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a két főszereplőt, Heath Ledgert és Jake Gyllenhallt folyton a filmben látható csókjelenetekről faggatják. Olyannyira, hogy Ledger, aki mintegy ellenpontként Casanova szerepében is látható, egy interjúban tréfásan már azt mondta, hogy azokhoz a jelenetekhez dublőrt alkalmaztak. A két színész a tini rajongók elvesztése miatti aggodalmában nem győzi hangsúlyozni, hogy a való életben nem meleg.

A vita láttán kétséges, hogy az Akadémia az Oscar-díjasok panteonjába emeli-e első homoszexuális románcként a Brokeback Mountain című filmet. A beavatottak közül sokan lehetséges kiútnak tartják az L. A. Crash című, a szexualitást tekintve „kifogástalan" film díjazását.

Az LA Weekly című lap mindezek fényében új Oscar-díjas kategória bevezetését javasolta a „képmutatók legjobb csapata" elnevezéssel.

(MTI-Panoráma)

/Fotó: SPI International/

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ