Érdekességek az Oscar-díj történetéből
Dátum: 2006. március 3., péntek, 8:55
Március 5-én 78. alkalommal adják át Los Angelesben az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjait, közismert nevén az Oscar-díjakat. Néhány érdekesség a díj történetéből:

Egymás után kétszer a nők közül Luise Rainer (1936, 1937), a férfiak közül Spencer Tracy (1937, 1938) győzött először. 1942-ben fordult elő először, hogy testvérpárt - Joan Fontaine és Olivia de Havilland - jelöltek a legjobb színésznő kategóriában, akkor Fontaine győzött. "Családon belül" is több Oscar akad: Judy Garland színésznő és Vincente Minnelli rendező után lányuk, Liza Minnelli is megkapta a kitüntetést. A Fonda-famíliában Jane már két Oscart gyűjtött be, mire apját, Henry Fondát 1980-ban életművéért, a következő évben pedig a legjobb főszereplőként is díjazták; Jane bátyja, Peter „csak" jelöltségig vitte. A Coppola-családban Francia Ford Coppola a Keresztapa második részéért rendezőként és forgatókönyvíróként is nyert, a zenéért apját díjazták, míg Sofia lánya az Elveszett jelentésért kapta meg a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscart. Ráadásul Nicholas Cage (Sofia unokatestvére), aki szintén Coppola néven született, a Las Vegas, végállomás főszerepével nyert.

1947-ben osztottak először különdíjat a legjobb külföldi filmnek, a tíz évvel később meghirdetett „legjobb külföldi film" kategóriában a Fellini rendezte Országúton nyert elsőként. A "vasfüggöny" mögül 1965-ben választottak először győztest, a csehszlovák Ján Kadár Üzlet a korzón című filmje győzött.

1956-ban az olasz Anna Magnani volt az első nem hazai győztes a női főszereplők kategóriájában, 1962-ben pedig mind a férfiaknál, mind a nőknél külföldi, az osztrák Maximilian Schell és az olasz Sophia Loren nyert. 1965-ben még az a csúfság is megesett, hogy egyetlen amerikai színész sem került a jelöltek közé. 1963-ban győzött először fekete színész, Sidney Poitier a legjobb férfi főszereplő kategóriában. (Első színes bőrűként 1939-ben Hattie McDaniel nyert legjobb mellékszereplőként.) 2002-ben Denzel Washington és Halle Berry személyében a legjobb férfi és női színész is fekete lett.

A legtöbb jelölést, szám szerint 14-et 1998-ban a Titanic kapta, ebből 11-et be is gyűjtött, beállítva a Ben Hur 1959-es rekordját. (A Ben Hur azért hatékonyabb volt, hiszen 12 jelöléséből csak egyet nem váltott díjra.) A jelölést tekintve 14-gyel holtversenyben első a Mindent Éváért, de csak 6 Oscart szerzett. 1946-ban az Elfújta a szél 13 jelöléséből 10 Oscar lett, az abszolút és valószínűleg nehezen megdönthető csúcsot 2004-ben A Gyűrűk Ura - A király visszatér állította fel, amikor mind a 11 jelölt kategóriában győztes lett. (Az addigi rekorder Gigi (1958) és Az utolsó császár (1987) „csak" 9 jelölésből tarolt.) Tavaly az Aviátor szintén 11 jelölést kapott, de végül 5 díjjal kellett beérnie.

A legtöbbször, szám szerint 13-szor Meryl Streepet jelölték (2 győzelem), Katharine Hepburnt ugyan eggyel kevesebbszer nominálták, de négyszer győzött. A férfiak közül a jelölést tekintve 12-vel az abszolút első Jack Nicholson, aki 3 Oscar-díjával a győztesek listáján is vezet, rajta kívül még Ingrid Bergman és Walter Brennan tudott triplázni.

Az Oscar-díjnak nagy vesztesei is vannak: ilyen Richard Burton és Peter O'Toole, akiket hétszer jelöltek és mindig üres kézzel tértek haza. (Utóbbi fájdalmát enyhítheti a három éve kapott életműdíj.) A nők közül Deborah Kerr a legpechesebb, aki hatszor izgulhatott, mindig hiába, végül 72 évesen, 1993-ban vehetett át életműdíjat. Negatív rekordot döntött 1977-ben A fordulópont és 1985-ben a Bíborszín: mindkét filmet 11 kategóriában jelölték és egyben sem kapott semmit. Hajszálnyira maradt el tőlük 2002 nagy vesztese, a New York bandái 10 jelölés után maradt díj nélkül.

Legidősebben a főszereplők közül a 76 éves Henry Fonda és a 80 éves Jessica Tandy, a mellékszereplők közül a 80 éves George Burns és a 77 éves Peggy Ashcroft örülhetett. A férfiak (vagy inkább fiúk) közül a legifjabb jelölt a 8 éves Justin Henry (Kramer kontra Kramer), a legfiatalabb nyertes a 20 éves Timothy Hutton. A lányok közül Tatum O'Nealt 10 évesen jelölték, és győzött is, ezzel ma is csúcstartó.

Linda Hunt volt az első nő, aki nadrágszerepért (A veszélyes élet éve, 1983) nyerte el a kitüntetést, három évvel később Marlee Matlin (Isten kisebb gyermekei) lett az első valóságban is süketnéma Oscar-díjas. Rendezői kategóriában a gyengébb nem tagjai gyengébbek, jelölésig is csak az olasz Lina Wertmüller (1976, Hétszépségű Pasqualino), az új-zélandi Jane Campion (1993, Zongoralecke) és Sofia Coppola (2003, Elveszett jelentés) jutott.

Összetettben Walt Disney az abszolút csúcstartó, aki különféle címeken 26 Oscart vehetett át.

Az Oscar eddigi története során öt alkalommal született „döntetlen", azaz megosztott díj: 1932-ben a legjobb férfi főszereplő, 1949-ben a legjobb rövid dokumentumfilm, 1968-ban a legjobb női főszereplő (Barbra Streisand és Katherine Hepburn között), 1986-ban az egész estés dokumentumfilm, illetve 1994-ben a legjobb rövidfilm kategóriában.

1980-ban Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmért nyert aranyszobrocskát, míg a legjobb külföldi film kategóriában épp 25 éve - eddig először és utoljára - győzött magyar film, a Szabó István rendezte Mephisto. Korábban A Pál utcai fiúk (Fábri Zoltán, 1968), a Macskajáték (Makk Károly, 1974), a Magyarok (Fábri Zoltán, 1978), a Bizalom (Szabó István, 1980), később a Jób lázadása (Gyöngyössy Imre, Kabay Barna, 1983), majd a szintén Szabó István által rendezett Redl ezredes (1985), illetve Hanussen (1988) került a nomináltak közé.

(MTI-Panoráma, Perge Zita)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ