BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Filmajánló
Vigyázat ehető! – A francia bio-forradalom
Dátum: 2010. április 1., csütörtök, 12:03
Európában évente 100 000 gyerek hal meg környezeti tényezők által okozott betegségekben. A rákos megbetegedések 70 %-a valamilyen módon a környezethez kapcsolható: 30 %-ban a környezetszennyezéshez, 40 %-ban pedig az élelmiszerekhez. Évente 1,1 %-al nő a gyerekeket sújtó rákbetegségek száma. Franciaországban a felnőttek esetében ez az arány 93 % -al nőtt az elmúlt 25 évben.

A Cévennes hegység lábánál található kis falu polgármestere úgy döntött, hogy az iskolai étkezdét bio-kantinná alakítja. Megkongatta a vészharangot, hogy a közvélemény és a döntéshozók figyelmét is felkeltse az iránt a felháborító tendencia iránt, amely a gazdasági érdekeket és a profitot a lakosság egészsége elé helyezi. A filmben megszólaló gyerekek, szülők, tanárok, orvosok, újságírók, gazdálkodók, képviselők, tudósok meglepően nyíltan beszélnek tapasztalataikról, aggodalmaikról és felháborodásukról. Elénk tárják személyes történetüket, leleplezve a visszaéléseket, ugyanakkor javaslatokat is tesznek, természetesen azzal a megjegyzéssel, hogy az érintetteknek felelősséget kell vállalniuk tetteikért. Tanulságos és felkavaró vallomások ezek, amelyek sürgetik a valósággal való szembenézést.


Francia dokumentumfilm / 112 perc / 2009

Rendezte                                 Jean-Paul Jaud
Fényképezte                             Joel Pierron - Ammar Arhab
Zene                                        Gabriel Yared
Vágó                                       Isabelle Szummny

Magyarországi bemutató: 2010. április 22.

 

 

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ A világ nagy emberei általában nem voltak nagy tudósok, a nagy tudósok pedig nem voltak nagy emberek."
Holmes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ