Tasmániának hívjuk azt a szigetet, mely egykor a Van Diemen-föld nevet viselte. A XIX. század elején ezen a helyen működött a Macquarie-i fegyenctelep. Itt nem volt szükség rácsokra, hiszen a minden lakott területtől távol eső földön az elszigeteltségről maga a környező, rideg, áthatolhatatlan természet gondoskodott. Van Diemen-föld a címe a Jonathan auf der Heide rendezte ausztrál filmnek, ami egy, ezen a fegyenctelepen megtörtént, valós eseményt dolgoz fel. 1822-ben nyolc fogoly megszökött a telepről és a szabadulás reményében bevetették magukat a vadonba. De az erdőben nincs semmi élet: egyetlen állatot sem lelnek, s mikor elfogy az élelem, bizony egymást ölik és eszik meg. Az embernek ilyenkor óhatatlanul eszébe jut az Életben maradtak című mozi, ahol a repülőgép szerencsétlenséget szenvedettek kényszerülnek arra, hogy egymás húsával csillapítsák éhségüket. Itt azonban csupa bűnöző – s a filmből nem tudjuk meg, ki milyen bűnt követett el, de ez a történet szempontjából nem is lényeges – menekül együtt a szabadság reményével a szívében. Hosszú, véget nem érő menekülésük rémálommá változik, egy őrült hajszává, ahol már lassan nem lehet biztosan tudni, merre van a cél és ahol bárki válhat gyilkossá vagy áldozattá, túlélővé vagy táplálékká.
A történet forgatókönyvét az egyetlen túlélő, Alexander Pearce vallomásait felhasználva írta meg a rendező és a főszerepet alakító színész, Oscar Redding.
Brilliáns, lélegzetelállítóan gyönyörű és brutális filmet készítettek az alkotók, amit végig izgulunk, lenyűgöz minket a táj kegyetlen, hideg szépsége és megrémít az ember elállatiasodásának és az elme, a személyiség eltorzulásának ábrázolása. Nézze meg mindenki ezt a filmet az idei Titanic Filmfesztivál keretében! Mert aki látja, nem felejti el egykönnyen.
Vetítés: április 16. péntek 21.00 Uránia Nemzeti Filmszínház
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
