Reymond Amsalem a Hét perc a mennyországban című filmről
A város sötét oldalán
Dátum: 2010. április 17., szombat, 18:01
Izraeli-francia-magyar koprodukcióban készült a Hét perc a mennyországban című film, amelyet vasárnap ismét levetítenek a budapesti Titanic fesztiválon; a mozi főszereplőnője, Reymond Amsalem az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy a filmek változtathatnak az emberek gondolkodásmódján.

A Jeruzsálemben élő fiatal színésznő először jár Budapesten. Korábbi fesztiválokon már többet látott a Titanic filmjei közül, de ittléte alatt több vetítésre is szeretne benézni; mint mondta, a legjobban az Érzelmi pótlék című izraeli produkció érdekli.

A Hét perc a mennyországban című filmben Galiát játssza, egy palesztin merényletben felrobbantott jeruzsálemi busz utasai közül az egyetlen túlélőt. Súlyosak a sérülései, és mivel barátja az áldozatok között van, a gyász is letaglózza. Egy ismeretlen segít neki talpra állni, és a szerelem gyógyír a sebekre. Ám ekkor kiderül, a lány csak a kóma hét perce alatt jutott el a boldogsághoz, és a valóságba visszatérve van még esélye, hogy megmentse a buszon maradt barátját.

Mint a színésznő az MTI-nek elmondta, a magyar koproducerek a film előkészítésének utolsó fázisában, a forgatás előtt kapcsolódtak be. A felvételek Jeruzsálemben zajlottak - ahogy Reymond Amsalem fogalmazott, "a város sötét oldalán" -, de Magyarországon végezték az utómunkákat.

"Pusztai Ferenc társproducer igazán szerette ezt a filmet, és úgy éreztem, különösen fontos volt számára" - mondta a film készítésének magyar vonatkozású száláról.

Reymond Amsalemnek ez a második közös filmje Omri Givon rendezővel. Amikor Givon New York-i filmes tanulmányai meghiúsultak, mert jemeni szülei miatt nem kapott vízumot az Egyesült Államokba, a tanulásra félretett pénzből rendezett egy ötven perces drámát, The Valley of Dreams (Az álmok völgye) címmel; ebben alakított egy kis szerepet Amsalem. Ekkor javasolta Givonnak, akinek gondjai voltak a film női karakterének megfogalmazásával, hogy következő produkciójában egy nő legyen a főszereplő.

"Büszke vagyok erre a filmre. Fontos helyet kapott az életemben, mert nagy felelősséggel járt, hogy minden jelenetben szerepelek. Szerettem volna nagyon őszintén játszani" - idézte fel a forgatást.

Kitért arra, hogy a dráma a szerelem erejéről szól, a kis angyalokról, akik csak akkor tűnnek elő, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, de a traumából felépülést, a bűntudatot és a gyászt is ábrázolja, és tekinthető akár pszichológiai thrillernek is. Az izraeli színésznő az MTI-nek hangsúlyozta: hisz abban, hogy a szerelem begyógyítja a sebeket. Mint mondta, átélte már a szerelem fájdalmát is, de most megint szerelmes, és boldog, mert úgy érzi, biztos hátteret és erőt ad neki ez az érzés.

Amsalem katonaidejének letöltése során maga is szembesült a terror borzalmaival. A bázisuk a város központjában helyezkedett el, és ők mentek elsősegélyt nyújtani a robbantásos merényletek színhelyére. "Szörnyű dolgokat láttunk. Ehhez nem lehet hozzászokni" - mondta erről.

"Az első terrorista robbantások idején a jeruzsálemiek nem mertek kimenni házaikból. Tizennyolc éves korom óta nem szálltam buszra Izraelben, mert gyanakodva néztem minden felszállóra, rettegtem, hogy öngyilkos robbantó lehet. Az utóbbi időben a normális életre vágyva sokan elhatároztuk, csak azért is elmegyünk a partikra, kávéházakba, mert azt gondoljuk, az a legnagyobb visszavágás, hogy éljük az életünket és boldogok vagyunk a helyzet ellenére is" - fogalmazott az izraeli színésznő.

Megjegyezte: bár nem tudnak békét teremteni, és nem változtatják meg a világot, hisz abban, hogy a könyvek és a filmek tanítanak, és hatással vannak az emberek látásmódjára, segítenek megérteni a másik oldalt.

A Hét perc a mennyországban nem politikai film - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy senki sem ítélkezik benne.

"Volt egy vetítés, amin libanoni és iráni rendezők is részt vettek. A bemutató után odajöttek hozzánk és gratuláltak, holott korábban szóba sem álltak velünk. Nagyon örültünk ennek a változásnak, szerettem volna megölelni őket" - emlékezett Reymond Amsalem, aki szerint csak a politikusoknak fűződik érdeke az arabok és zsidók közötti megosztottság fenntartásához.

Szerinte az arabok és az izraeliek nagyon sokban hasonlítanak egymásra, sok bennük a közös.

"Testvérek vagyunk, mind Ábrahám fiai. A politikusok döntötték el a fejünk felett, hogy nem élhetünk együtt, ezt nem az emberek akarták így. Rengeteg barátom van a másik oldalról, tudom, hogyan gondolkodnak. Az szeretnék, ha mindenki nyugodtan élhetné a maga életét" - magyarázta Reymond Amsalem.

Az izraeli színésznő elmesélte, hogy jelenleg három filmen dolgozik. Az egyiket Omri Givom rendezi: a Flamingo, ami műfaját tekintve akciómozi lesz, két prostituáltról szól, akik olyanok, mintha testvérek lennének, közösen nevelik egyikük gyerekét, és az az álmuk, hogy táncstúdiót nyissanak. Egy bűntény után azonban menekülniük kell.

A Hét perc a mennyországban című drámát vasárnap délután ismét műsorára tűzi a Titanic filmfesztivál.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
Braque
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ