Bemutatták Cannes-ban Kocsis Ágnes filmjét
Dátum: 2010. május 16., vasárnap, 16:16
Percekig tartó tapssal fogadta a nemzetközi sajtó és a fesztiválközönség Kocsis Ágnes legújabb filmjét a 63. cannes-i filmfesztiválon. A Pál Adrienn című alkotás világpremierjét vasárnap tartották a világ egyik legrangosabb filmes seregszemléjének második legjelentősebb, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű versenyprogramjában.

A rendezőnek és a film többi alkotójának, valamint szereplőinek sokan gratuláltak a díszbemutatót követően a Fesztiválpalota folyosóján.

Kocsis Ágnes az MTI-nek elmondta: úgy érezte, a közönség nagyon jól fogadta a filmet; nevettek, amikor a film úgy kívánta és érezhető volt a teremben a csend, amikor olyan jelenet volt a történetben.

A Pál Adrienn című alkotást a bemutató előtt vette meg egy nemzetközi forgalmazó, így Cannes-ban jelentős reklámot kapott: szaklapokban, óriásplakátokon hirdetik. A vetítést követően pedig Kocsis Ágnes tucatnyi interjút adott a nemzetközi sajtó képviselőinek.

A különös hangulatú, valamivel több mint kétórás film Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története. A nő az elfekvő osztályon dolgozik, életét körbefonja a halál. Egy nap elhatározza, hogy megkeresi régen elvesztett gyerekkori barátnőjét, Pál Adriennt. Felkeresi régi ismerőseit, s miközben a velük folytatott beszélgetések nyomán saját emlékeit próbálja összegyűjteni, lassanként bukkan Pál Adrienn nyomára, és találja meg önmagát az ellentmondásos utazás során.

A főszereplő önmagára találása mellett a rendezőt elmondása szerint elsősorban az érdekelte, hogyan is működik az emlékezet, amely nagyon szubjektív dolog: teljesen átszűrjük és átformáljuk a valóságot a személyiségünkön, s ezáltal a közös emlékek is egész másképp élnek egyes emberekben - mondta az MTI-nek a rendező.

A főszereplő túlsúlyossága pedig szándéka szerint egy újabb réteget is adott a történethez: a kövér embereket diszkriminálják, sok az előítélet velük szemben, és ezáltal érzékenyebbé is válnak. Piroska önmagára találása egyben szól a mások elfogadásáról is. "Ha megértjük, hogy az emlékezet mennyire szubjektív dolog, akkor hirtelen már nem is lesz annyira fontos, hogy mások milyennek látnak minket, illetve nem akarunk annyira másoknak megfelelni, hanem merünk önmagunk lenni" - tette hozzá Kocsis Ágnes.

A film főszerepét Gábor Éva, a MTI korábbi munkatársa, jelenleg rádiós hírszerkesztőként dolgozó amatőr színész alakítja. Partnerei: Znamenák István, Horváth Ákos, Pokorny Lia, Hegyi Izabella.

A film főszereplőjére több éves nemzetközi válogatási folyamat után talált a stáb. "Egy közösségi portálon egy kollegám látta meg a hirdetést és ő szólt, hogy szerinte ezt a szerepet rám írták" - mondta az MTI-nek Cannes-ban Gábor Éva, aki csak a hosszú próbafolyamat után, a forgatás előtt olvasta el a forgatókönyvet.

"Piroska életéből mindenki találhat olyan részt, amelyből ráismerhet a süteménybe zárt félelmeire, keserűségére és szorongásaira" - hangsúlyozta a főszereplő. Példaként említette az evésbe menekülést, a monoton vagy éjszakai munkát.

A történet kulcsa Gábor Éva szerint az, hogy Piroska azáltal, hogy el tudja magától engedni az elvesztett barátnőjét, megtalálja önmagát. "Anélkül, hogy ténylegesen megtalálná Pál Adriennt, a gyerekkori emlékek felidézésével kicsit visszatalál önmagához" - tette hozzá.

A Pál Adrienn Kocsis Ágnes második filmje, magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült. Forgatókönyvét a rendező férjével, Andrea Robertivel közösen írta, aki állandó alkotótársa. Az operatőr Fillenz Ádám volt.

Kocsis Ágnes nem először szerepel Cannes-ban: a sikeres rövidfilmek után 2006-ban készített, Friss levegő című rendezői diplomafilmje a nemzetközi közönségnek szintén a cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be, a Kritikusok Hete programjában. Ugyanabban az évben A vírus című rövidfilmjével a Cinéfondation programjába is meghívták, ahol a Tim Burton elnökölte zsűri a harmadik díjjal jutalmazta.

 


(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ