|
|
Katalin (Johanna ter Steege) férjével, Jánossal (Lukáts Andor) harminc évig élt együtt, amikor a férfi váratlanul elhagyta őt huszonnyolc éves tanítványáért (Bánfalvi Eszter). A férfi félrelépését a család egy vállrándítással elintézi, igazából mindenkit leköt valami más: Zsófi (Tenki Réka), a huszonöt éves lány terhességével, Zoli (Varga Norbert), a tinédzser fiú pedig magával van teljesen elfoglalva.
Világkörüli turnén mutatja be új stúdióalbumát Madonna, aki Budapestre ugyan nem látogat el, Bécsben és Zágrábban azonban látható lesz.
Az elmúlt héten a Műcsarnok és a két legnagyobb hazai, alkotókat tömörítő szervezet, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége között együttműködési megállapodás jött létre.
Csütörtök délben kezdődött a Magyar Filmszemle, amelynek apropóján, a magyar filmszakma és filmforgalmazás helyzetéről a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnökével, a Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezővel, Duló Károllyal beszélgettünk.
Magyar filmek Palicson
Dátum: 2010. július 16., péntek, 9:59

Orosz Dénes Poligamy című első játékfilmje indul a palicsi filmfesztivál versenyprogramjában. A vajdasági filmünnep a jövő héten színes válogatást mutat be a friss magyar játékfilmtermésből.
Szombat este kezdődik az európai film ünnepe a vajdasági Palicson. A versenyprogramba Orosz Dénes Poligamy című romantikus komédiája kapott meghívást. A fesztivál fődíjáért, az Arany Toronyért ezúttal 12 Európában készült alkotás indul. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával, a Skyfilm gyártásában, Csányi Sándor főszereplésével készült Poligamy-ra itthon több, mint 150 000-en váltottak jegyet a közelmúltban. Az 1992-ben alapított vajdasági filmfesztivál évről-évre színes válogatást tűz műsorra a friss magyar játékfilmtermésből. Az idei összeállításban vasárnaptól Dyga Zsombor Köntörfalak, Szabó Simon Papírrepülők, Pacskovszky József A vágyakozás napjai, Szajki Péter Intim fejlövés, Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról és Goda Krisztina Kaméleon című játékfilmjeit vetítik a palicsi filmfesztiválon. http://www.palicfilmfestival.com A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
|
|