Katalin (Johanna ter Steege) férjével, Jánossal (Lukáts Andor) harminc évig élt együtt, amikor a férfi váratlanul elhagyta őt huszonnyolc éves tanítványáért (Bánfalvi Eszter). A férfi félrelépését a család egy vállrándítással elintézi, igazából mindenkit leköt valami más: Zsófi (Tenki Réka), a huszonöt éves lány terhességével, Zoli (Varga Norbert), a tinédzser fiú pedig magával van teljesen elfoglalva.
Világkörüli turnén mutatja be új stúdióalbumát Madonna, aki Budapestre ugyan nem látogat el, Bécsben és Zágrábban azonban látható lesz.
Az elmúlt héten a Műcsarnok és a két legnagyobb hazai, alkotókat tömörítő szervezet, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége között együttműködési megállapodás jött létre.
Csütörtök délben kezdődött a Magyar Filmszemle, amelynek apropóján, a magyar filmszakma és filmforgalmazás helyzetéről a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnökével, a Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezővel, Duló Károllyal beszélgettünk.
Díjazott magyar animáció
Dátum: 2010. július 27., kedd, 14:40
Magyar sikerrel zárult a padovai River nemzetközi filmfesztivál. A legjobb animációs film díját Bertóti Attila Ariadné fonala című alkotása nyerte el a július 20-án zárult olaszországi seregszemlén.
A 9 perces film a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával magyar-román koprodukcióban készült az Inforg Stúdióban. 2009-ben a kecskeméti animációs filmfesztivál, majd Marosvásárhelyen az Alter-Native és a bukaresti Animest fesztivál, 2010-ben pedig a győri Mediawave közönsége is díjazta a mitológiai történet friss átiratát.
A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a
www.filmunio.hu honlapon.
Hozzászólás
Hozzászólások