BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Fiatalok harca a velencei Arany Oroszlánért
Dátum: 2010. július 30., péntek, 10:42
Sofia Coppola és Darren Aronofsky versenyfilmjein kívül további huszonegy nemzetközi produkció indul a szeptemberi velencei filmfesztivál fődíjáért – jelentette be csütörtökön a fesztivál igazgatója, Marco Müller, aki hangsúlyozta, hogy fiatalos mezőny állt össze, mivel a rendezők átlagéletkora 47 év.

A 39 éves Coppola Somewhere című drámáját mutatja be, amely egy leharcolt színész és eltávolodott lánya kapcsolatáról szól. A 41 esztendős Aronofsky tavaly A pankrátor című filmjével vitte el az Arany Oroszlánt, idén Black Swan című, kulisszák mögött játszódó balettdrámájával érkezik, amelynek főszerepeit Natalie Portman, Vincent Cassel és Winona Ryder alakítja.

Mint Müller fesztiváligazgató megjegyezte, a 78 éves amerikai rendező, Monte Hellman, aki Road to Nowhere című krimijével versenyez, kicsit emeli az átlagéletkort, nélküle ugyanis csupán 45,52 lenne.

Richard Lewis az Így látta Barney című, Mordecai Richler tollából megjelent szatirikus kultregény adaptációjával jelentkezik, Tom Tykwe német filmrendező pedig Drei című szerelmiháromszög-történetével szállt be a mezőnybe. A rendezők listáját Vincent Gallo, Julian Schnabell és Abdellatif Kechiche francia rendező is gazdagítja, de olasz, japán, kínai, orosz, görög és chilei alkotások is szerepelnek a versenyprogramban.

Négy háromdimenziós alkotás külön programban indul a fesztivál tavaly alapított 3D-díjáért.

A közel nyolcvan világpremier között mutatják be Julie Taymor A vihar című Shakespeare-feldolgozását, amely a szeptember 1. és 11. között zajló 68. velencei mustra zárófilmje lesz.

Az Arany Oroszlán-díjat odaítélő nemzetközi zsűrit Quentin Tarantino vezeti. Egy oroszlán sorsa már eldőlt: John Woo filmrendező életműdíjat kap munkásságáért.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ