BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Godard nem megy el az életmű Oscarok átadására
Dátum: 2010. szeptember 7., kedd, 16:31
Jean-Luc Godard francia filmrendező nem utazik el Los Angelesbe, hogy átvegye életmű Oscar-díját.

Mint felesége, Anne-Marie Mieville a The Australian című napilapnak Svájcban elmondta, a 79 esztendős Godard egyfelől kora miatt nem akarja vállalni a hosszú utat a díjátadásra. Másfelől azonban csalódást okozott neki, hogy az életmű Oscarokat tavaly óta egy külön, novemberi ceremónia keretében adják át.

Az Amerikai Filmakadémia az éves díjátadó megrövidítése - a közönség számára nézhetőbbé tétele - érdekében döntött úgy, hogy a tiszteletbeli díjak átadását leválasztja a nagy Oscar-show-ról.

A filmakadémia illetékesei nem léptek kapcsolatba Godarddal azóta, hogy a augusztusban az ő nevét is bejelentették az életműdíjasok között. Godard sem reagált eddig a kitüntetésre, amit sokan azzal magyaráztak, hogy egyáltalán nincs oda Hollywoodért.

Mieville azonban jelezte, hogy ha Godard maga nem is megy el, elképzelhető, hogy a produkciós csapatából valaki átveszi helyette a díjat.

Az Oscar-díjátadó gálát jövőre február 27-én rendezik Los Angelesben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ