Magyarok a cannes-i filmfesztiválon
Dátum: 2011. május 9., hétfő, 8:17
Till Attila rövidfilmjével, Pusztai Ferenc koprodukciójával, Kenyeres Bálint és Nemes Jeles László első játékfilm tervével vesz részt a szerdán kezdődő cannes-i filmfesztiválon. Vezér Éva a legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera díjról döntő zsűri tagja.

Május 11-22. között 64. alkalommal randevúzik a nemzetközi filmszakma Cannes-ban. A filmvilág fővárosává előlépő francia tengerparti kisvárosba számos magyar szakmabeli hivatalos.

Kenyeres Bálint Hier (Tegnap) című játékfilmtervével a 64. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjaként megrendezendő „L’Atelier” elnevezésű rangos filmterv-fejlesztő fórumon vesz részt. 15 országból 15 filmterv, köztük az Európa Filmdíjas Kenyeres Bálint (Zárás, Before Dawn, A repülés története) projektjét hívtak meg a szervezők. A fórum elsődleges célja a művészi minőségük és eredetiségük által kiemelkedő mozgóképek megvalósításának elősegítése.

A Cameofilm vezetője, Csáky Attila producer a fesztiválhoz kapcsolódó „Producers on the Move” szakmai program résztvevője. A 32 ország nemzeti filmpromóciós szervezeteit tömörítő European Film Promotion (EFP) a hagyományokhoz híven háromnapos rendezvényen mutatja be Európa ígéretes producereit a nemzetközi filmszakmának. Csáky Attila Kenyeres Bálint készülő játékfilmjének a magyar producere.

A cannes-i filmfesztivál által szervezett öthónapos „Résidence” program keretében fejleszti Nemes Jeles László első játékfilmje forgatókönyvét Franciaországban. A Türelem című rövidfilmmel ismertté vált fiatal filmrendező S.K. címmel készülő játékfilm tervével hivatalos Cannes-ba.

Vezér Éva részt vesz a 64. cannes-i filmfesztivál „Caméra d’Or” zsűrijében. A Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója a fesztivál legjobb első játékfilmjét illető Arany Kamera díj sorsáról döntő héttagú grémium munkájában vesz részt. A zsűri elnöke Bong Joon-Ho dél-koreai rendező-forgatókönyvíró lesz.

Till Attila Csicska című rövidfilmjét a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű párhuzamos programja tűzi műsorra május 20-án az alkotók jelenlétében. A Csicska című film az M&M Film és a Laokoon Film közös produkciója a TV2 közreműködésével. A 20 perces alkotás nyerte el a Legjobb rövidfilm díját a 42. Magyar Filmszemlén tegnap este.

Pusztai Ferenc az Európai Producerek Klubjának (EPC) koprodukciós fórumán is jelen lesz. A szakmai fórumra meghívták Bodzsár Márk Godly Shift című filmtervét, amelyet a KMH Film Stúdió készít elő.

Május 18-án Cannes-ban adják át a forgatókönyvek fejlesztésére létrehozott ScriptEast workshop Krzysztof Kieslowski-díját. A varsói székhelyű ScriptEast egész éven át tart és utolsó állomása a cannes-i filmfesztivál, ahol a forgatókönyvírók a nemzetközi filmszakma elitjét képviselő mentorokkal találkoznak. A Krzysztof Kieslowski-díjért Divinyi Réka-Herendi Gábor Ten Commandments és Miklauzic Bence-Lengyel Ferenc Car Park című forgatókönyvei versenyeznek.

A Magyar Filmunió a fesztivál teljes ideje alatt működteti a Magyar Pavilont az International Village-ben kellemes találkozási helyet biztosítva ezzel a magyar és a nemzetközi filmszakma képviselőinek.

A cannes-i filmfesztivál filmvásárán Tarr Béla Berlinale nagydíjas A torinói ló című filmjét vetíti a Films Boutique forgalmazó ügynökség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Ha regényt akarok olvasni, írok egyet."
Benjamin Disraeli
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ