Irán bírálja a Cannes-i fesztivált
Dátum: 2011. május 12., csütörtök, 18:13
Bírálta a cannes-i filmfesztivált átpolitizáltsága, az ellenzéki iráni filmesek támogatása miatt az iszlám köztársaság kulturális minisztere, de megerősítette, hogy országa részt vesz az eseményen - jelentette csütörtökön az iráni sajtó.

Muhammad Hoszeini szerint a seregszemle olykor politikai pozíciót foglal el, amelyet Irán ellenez és elítél. A miniszter annak kapcsán fogalmazta meg véleményét, hogy az idei mustrán két rendszerellenes iráni filmrendező - Dzsafár Panahi és Muhammad Raszoluf - alkotásait is műsorra tűzi.

"Úgy véljük, egy olyan nemzetközi fesztiválnak, mint a cannes-i rendezvénynek, szakmai és művészi alapokon kell nyugodnia" - jegyezte meg a politikus.

Dzsafár Panahi - aki már több mint egy éve nem hagyhatja el Iránt, és akit 2010 decemberében hatévi börtönre ítéltek, valamint 20 évre eltiltották a forgatástól - az In Film Nist (Ez nem film) című alkotással van jelen a fesztiválon. A szervezők szerint a rendező félig számkivetettként készítette videóra forgatott filmjét, amelyet versenyen kívül, a Séance spéciale (Különvetítés) programban mutatnak be.

A különböző filmfesztiválokon nagy sikert arató Panahi tavaly a cannes-i mustra zsűrijében foglalt volna helyet, de politikai okokból már akkor nem tehetett eleget a felkérésnek.

A másik - szintén hat évre - elítélt rendező, Muhammad Raszoluf alkotását a fesztivál egyik legrangosabb szekciójában, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) programjában mutatják be pénteken.

Az iráni rendezők nehéz helyzete miatt bírálatok érték a fesztiválra érkező iráni delegációt. "A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál olyan esemény, amelyre a világ minden tájáról érkeznek emberek. Ezért az iráni mozi képviselőinek jelenléte is igazolt, hogy hasznosítani tudják a világ filmművészetének tapasztalatait" - fogalmazott Hoszeini. "Politikai kapcsolatban állunk a világgal, nem foszthatjuk meg magunkat ettől" - hangsúlyozta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ