Lars Von Trier megérti Hitlert
Dátum: 2011. május 19., csütörtök, 7:39
Megrökönyödést váltott ki szerdán Cannes-ban Lars Von Trier dán rendező, amikor kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és úgy vélte, „Izraeltől tényleg a falra lehet mászni". A rendező még aznap Cannes-ban kiadott közleményében elnézést kért szavaiért, tagadta, hogy antiszemita, fajvédő vagy náci lenne.

„Én csak azt mondom, hogy megértem mint embert. Nem igazán derék fickó, de sok mindent megértek benne, és némileg szimpatizálok is vele" - jelentette ki a rendező a Melancholia című lélektani katasztrófafilmjének bemutatója után tartott sajtótájékoztatón.

„Megértem Hitlert. Azt hiszem, valóban sok rossz dolgot tett, de el tudom képzelni, ahogy a végén a bunkerjében ül... Természetesen, nem támogatom a második világháborút, nem vagyok a zsidók ellen" - finomította álláspontját.

„A zsidókkal vagyok persze, de nem túlságosan, mert Izraeltől tényleg a falra lehet mászni" - fejtegette nézeteit a rendező a részben nevető, részben feszengve hallgató közönsége előtt.

Lars Von Triert német gyökereiről kérdezték, amelyre 1989-ben, anyja halála után derült fény, valamint egy dán magazinban nemrégiben adott interjúról, amelyben arról beszélt, hogy „kedvére való a náci esztétika".

„Annyit elmondhatok erről, hogy valóban szeretem (Albert) Speert (Hitler építészét)" - magyarázta - Még ha nem is volt Isten legjobb teremtménye, tehetsége volt, amellyel a náci rendszer idején élhetett" - tette hozzá.

Albert Speert többi náci vezetővel együtt bíróság elé állították, háborús és az emberiség elleni bűnök miatt 20 évi börtönre ítélték, s 1966-ig börtönben ült.

„Ok, I'm a nazi (náci vagyok) - mondta végezetül zavartan nevetve Lars von Trier.

A filmfesztivál igazgatóságát megdöbbentették a dán rendező kijelentései és kértem, adjon magyarázatot – tudatta közleményében az egyik szervező.

„Ha a szavaimmal megsértettem volna valakit, őszintén kérem a bocsánatát. Nem vagyok sem antiszemita, sem fajvédő, sem náci" - fogalmazott válaszközleményében Von Trier.

„A fesztivál igazgatósága tudomásul veszi és továbbítja Lars Von Trier bocsánatkérését. Hangsúlyozza, soha nem engedi meg, hogy a rendezvényen ilyen témákról ilyen kijelentések hangozzanak el" - olvasható közleményükben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
gabi 2011-05-19 11:12 | Válasz erre | #1
Nem igazán értem, Trier-nek errre a balhéra miért volt szüksége. Oké, szereti a botrányokat(gerjeszteni), de ez most mellément. Nagyon jó rendező, nincs szüksége rá, hogy fölösleges dolgokat mondjon, amiket utána visszavon. (A filmjei mindig fókuszban vannak, balhé nélkül is.) Ostobán fecsegett, mint valami zöldfülü. pedig nem az. Szóval nem értem... Vagy csak unatkozott..?

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„A nő akkor a legerősebb, ha gyöngeséggel vértezi fel magát."
George Sand
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ