"Mindenki azt hiszi, ha Cannes-ban vagy és versenyzel, tele van a zsebed. Pedig éppen ellenkezőleg: szegény vagy!" - véli Bréhat, aki 1996 óta rendszeres látogatója a Croissette-nek.
Négy alkalommal volt versenyben, kétszer Bruno Dumont rendező Emberiség (1999) és Flandria (2006) - mindkettő nagydíjas - alkotásával, illetve Rasid Busareb Indigenes (Bennszülöttek, 1997) és Hors la loi (Törvényen kívül, 2010) című filmjeivel, idén pedig Bruno Dumont Hors Satan (A sátánon kívül) című filmjével volt jelen a versenyprogramon kívüli Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) szekcióban.
Amikor a film versenyben van, a fesztivál három éjszakára hívja meg a rendezőt, két vagy három színészt, és fizeti a közlekedésüket a nizzai repülőtértől. A többit mindenki maga állja - mondja a producer. A repülőjegyeket is beleértve.
"Három éjszaka túl rövid ahhoz, hogy kielégítsük a sajtó igényét. Ahhoz, hogy a lehető legjobban kihasználjuk az ittlétet, legalább két vagy három napra van szükség a vetítés után. Azaz 5-6 éjszaka 300-500 eurós (80-133 ezer forint) éjszakánkénti áron "több mint tíz emberre, beszámítva a forgatókönyvírót, néhány mellékszereplőt, a társproducereket...
"Rendszeresen hozunk vezető technikust is a vetítésekhez, még ha a fesztiválnak van is erre csapata". Túl nagy a tét ahhoz, hogy bármilyen hiba becsússzon a bemutatón. "Ez olyan, mint ahogyan a festő készül a kiállításra: maga ellenőrzi, hogyan akasztották fel a képet a galériában".
A logisztikai csapaton kívül szükség van egy sajtóügynökségre is, amely szintén alkalmaz néhány embert és általában helyiségeket bérel az interjúkhoz.
"És amikor lakást bérlünk Cannes mellett, az minimum tizenöt nap, nem pedig egy hét."
Azután a hagyomány szerint fogadást kell adni, ha versenyben van egy film. És nem illik fukarnak lenni, almabort vagy langyos rozét kínálni.
"20 ezer euróért (5,3 millió forint) szuperszánalmas fogadást tud az ember rendezni, egy elfogadható fogadás költsége 70 ezer euró (18,7 millió forint). Háromszáz emberrel számítva 100 ezer euró (26,6 millió forint), és ha a Majestic-palotában tartod, akár az egymillió eurót (266,6 millió forint) is elérheti, pezsgővel és aprósüteménnyel.
A fogadást leszámítva a hivatalos válogatás 120-130 ezer eurót (32-34,7 millió forint) kóstál egy nagyfilm esetében, egy kisfilm esetében körülbelül a felét - számol Bréhat. A haszon pedig: nulla!
"Az itteni hivatalos verseny azonban a legjobb hely a világon. E fölött nincsen más, csak az Oscar" - mondja a producer.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |