Füttyszó Cannes-ban
Dátum: 2006. május 17., szerda, 12:42
Fanyalogva fogadta kétezer újságíró kedden este a Da Vinci-kód című filmet a világpremier előtti cannes-i sajtóvetítésen.

A Dan Brown 40 millió példányban elkelt sikerkönyvéből készült, már a bemutató előtt vitát kiváltó Ron Howard rendezte hollywoodi filmváltozat világpremierjével kezdődik szerda este az 59. cannes-i filmfesztivál. A bemutató előtti sajtóvetítésen a 125 millió dolláros rekord költségvetéssel készült film egyes jeleneteit fütty kísérte, a komolyabb részeknél pedig többször nevetésben tört ki a szakértő közönség.

„Rejtélyesnek akar tűnni, de egy nagy semmi az egész".

„A film nagyon hű a regényhez, de már a regény is egy nagy hülyeség volt, a film még annál is rosszabb. Ráadásul két és fél óra" - állapították meg a vetítés után a France Info francia hírrádiónak nyilatkozó külföldi újságírók.

Általános kritikai vélemény, hogy a könyvhöz képest a film lerövidíti és ezzel még inkább összezavarja a cselekményt, ami a végére unalmassá, értelmetlenné és komolykodóvá válik. Egyesek azt is kifogásolták, hogy a rendező és a forgatókönyvíró Akiva Goldsman átírták a történet végét, hogy a film ne sértse nagyon se a katolikus egyházat, se az Egyesült Államokat.

A 44 nyelvre lefordított bestseller alaptétele, hogy a Louvre meggyilkolt muzeológusa által hagyott jeleket és szimbólumokat megfejtve kiderül, hogy Jézus Krisztusnak volt családja, de ezt a katolikus egyház kétezer éve próbálja titkolni.

A Da Vinci-kódot csütörtöktől vetítik a magyar mozikban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„ Ne aggódj, ma nem jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van. "
Charles Schultz
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ