Bravózva fogadták Cannes-ban a Taxidermiát
Dátum: 2006. május 19., péntek, 20:27
Bravózva és nagy tapssal fogadták Pálfi György Taxidermia című filmjét pénteken az 59.cannes-i filmfesztiválon.

A világ egyik legjelentõsebb filmfesztiváljának kétezer fõs közönsége elõtt nagy sikert aratott a 37. Magyar Filmszemle fõdíjas filmje, amelyet az elõzõ napi sajtóvetítésen már a kritikusok is nagyon lelkesen fogadtak - mondta el Miskolczi Péter producer.

A fesztivál második legrangosabb kategóriájának, a filmes nyelvet megújító Un certain regard (Egy bizonyos nézõpont) elnevezésű, 24 filmet - köztük több kelet-európai alkotást - bemutató válogatásának "kétségtelenül legeszelõsebb műve" a Taxidermia - írta a péntek délután megjelent Le Monde című napilap.

A cannes-i Fesztiválpalota Debussy termében tartott teltházas vetítés után - amelyre a sajtóbemutató sikerét követõen már az elõzõ nap nem lehetett belépõt szerezni - hosszú perceken át fogadta a gratulációkat a magyar-francia-osztrák koprodukcióban készült film stábja, Pálfi Györgyöt pedig két napja kézrõl kézre adják a külföldi újságírók.

Miskolci Péter szavai szerint a rendezõ nagyon okos, lényegi kérdéseket kapott a külföldi szakmától, amely arra utal, hogy talán nemcsak elsõ szinten arat sikert a film, hanem értõ módon is jól fogadják.

Pálfi György második, a legutóbbi filmszemlén összesen hat díjat elnyert alkotásának nemzetközi értékesítési jogát a Fortissimo Films, az egyik legnagyobb, európai filmekkel foglalkozó világforgalmazó vásárolta meg, amely az elkövetkezõ napokra további három marketingvetítést szervezett filmforgalmazók részére Cannes-ban. Mindez garancia a film külföldi mozikban való bemutatására - tette hozzá a producer.

Az Arany Pálmáért versengõ filmek hivatalos programjában a várakozásoknak megfelelõen szintén lelkesen fogadta a közönség Pedro Almodóvar Volver (Visszatérés) című alkotását. A spanyol rendezõ 16. játékfilmjében szinte kizárólag nõk játszanak Penélope Cruzzal a fõszerepben.

A nap másik bemutatója a nagyon jó kritikai visszhangot kapott amerikai Richard Linklater Fast Food Nation (Megetetett társadalom) című társadalomkritikai krimije volt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„ A kor csak akkor számít, ha sajt vagy."
Helen Hayes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ