Szeptember 11-ről szóló drámával érkezett Az órák rendezője
Dátum: 2012. február 10., péntek, 17:46
A 2001. szeptember 11-i merénylet hatásairól szóló családi drámával, a Rém hangosan és irtó közel című filmmel érkezett a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába Stephen Daldry, Az órák című film rendezője.

A Rém hangosan és irtó közel a hivatalos programban, de versenyen kívül szerepel a Berlinalén, a filmet a főszereplők - Tom Hanks, Sandra Bullock és Max von Sydow - közül utóbbi, valamint az alkotásban látható és máris sokat dicsért fiatal fiú, a 13 éves Thomas Horn kísérte el.

A brit rendező munkáját máris érzelmes, költői történetként jellemzik a német főváros csütörtökön kezdődött rangos filmfesztiválján, kiemelve hogy a filmdráma a terrorcselekmények kapcsán bontakozik ki, valójában azonban arról szól, miként dolgozza fel egy kisfiú apja halálát.

Stephen Daldry Berlinben elmondta, csak akkor olvasta a film alapjául szolgáló regényt - Jonathan Safran munkáját -, amikor készhez kapta az Eric Roth által írt forgatókönyvet. A szereposztás még nem alakult ki, csak azt követően, hogy Daldry elvállalta a rendezést. "Csak sokkal később, lehet hogy még egy év is eltelt, mire kialakult a végleges szereposztás" - idézte fel, hozzátéve hogy nagy öröm és élvezet volt olyan színészekkel együtt dolgozni, mint Tom Hanks és Sandra Bullock. Mindkét színész az első helyen szerepelt az alkotók "kívánságlistáján", és rögtön el is vállalták a szerepet.

A brit rendező Billy Elliot című filmje révén már felfedezett egy fiatal tehetséget, Jamie Bellt, sokak szerint most ugyanez történt a Rém hangosan és irtó közel gyerekszereplőjével, Thomas Hornnal. A fiatal tehetség pénteken az alkotás sajtótájékoztatóján jó hangulatot teremtve meg is jegyezte, "határozottan gondolkozik" azon, hogy kitart a színészi munka mellett. A rendező Thomas Horn alakítása kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a kisfiú a filmben bemutatott hányatott sorsú családtól eltérően kiegyensúlyozott háttérrel bír - szülei most is itt vannak vele a Berlinalén -, így különösen nagyra tartja, hogy sikerült beleélnie magát a konfliktusoktól terhelt filmbéli család életébe.

Max Von Sydow idős férfit, a fiú számára idegen nagyapát alakít a filmben. A család a történet szerint a második világháború után költözött Amerikába, a nagyszülők átélték Drezda bombázását. A filmben a 2001. szeptember 11-i merénylet és a világháború még mindig lappangó emlékei keverednek a család életében.

Az alkotók ennek kapcsán felidézték, hol voltak aznap, amikor az al-Kaida terrorszervezet megtámadta az Egyesült Államokat. "Épp Az órák forgatását fejeztem be, a vágószobában voltam Scott Rudinnal, amikor az első gép belerepült a Kereskedelmi Világközpont tornyába. Egész nap telefonálgattunk Londonból Amerikába, hogy megtudjuk, jól vannak-e az ismerőseink" - mondta Daldry.

A Rém hangosan és irtó közel versenyben van a legjobb filmnek járó Oscar-díjért. Stephen Daldry Berlinben hangoztatta, az erkölcsi nyomás ugyan nem volt nagyobb a stábon azért, mert megtörtént cselekmény a film alapmotívuma, de úgy érezték, még alaposabb előkészületeket igényel a film. Sokat beszélgettek túlélő családokkal, az elő- és az utómunkálatokat is még nagyobb odafigyeléssel végezték.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„ Ha nem lennének ellenségeim, ki szedné le rólam a rozsdát?"
Kálvin János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ