Fókuszban Cottbusban
Dátum: 2005. október 24., hétfő, 11:30
November 8-án az elmúlt tizenöt év magyar filmterméséből mutat be izgalmas válogatást a Cottbus-i Filmfesztivál Fókusz nevű programja.

A november 8-ával kezdődő 15. Cottbus-i Filmfesztivál idén Magyarországra koncentrál . „Az elmúlt tizenöt év magyar filmművészetére tizenöt programban sem lehet teljes körű visszatekintést nyújtani, hiszen a magyar film annál sokkal, izgalmasabb, ambiciózusabb és innovatívabb.” – írja bevezetőjében Karin Fritzsche, a Cottbus-i magyar válogatás kurátora.

A Magyar Filmunió szervezte „Új magyar mozi” című program fő irányvonala az 1989-es Fábri tanítványok, valamint a 2000-es Simó-osztály markáns egyéniségei. A több, mint negyven filmet bemutató programban Enyedi Ildikó, Can Togay, Janisch Attila, Szász János és Monory Mész András, valamint Pálfi György, Török Ferenc, Miklauzic Bence és Mundruczó Kornél filmjeit láthatja a németországi fesztivál közönsége. A két markáns generáció első játékfilmjei mellett rövidfilm programot, a 89-es határnyitást feldolgozó dokumentumfilmeket és Bódy Gábor Pschyé-jét is műsorra tűzik Cottbus-ban. A fesztivál védnöke Konrád György, Németországban is nagy elismertségnek örvendő író.

A megnyitón - a magyar fókusz méltó felütéseként - a Cottbus-i Filmfesztivál tiszteletbeli elnöke, Szabó István személyesen veszi át a fesztivál életműdíját.

Az 1991-es alapítású filmmustra a kezdetektől rendkívüli figyelmet fordít a magyar film felé: az elmúlt 15 évben közel 100 magyar alkotást vetítettek, amita  21 Cottbus-i díj koronáz meg. Többek között a legelső fesztivál fődíja, amit Monory Mész András Meteo-ja kapott.

Az idei versenyprogramban Mundruczó Johanná-ja, Bergendy Állítsátok meg Terézanyut! és Kenyeres Before Dawn című munkái reprezentálják a 2005-ös termés változatosságát. A zsűribe Gryllus Dorka színésznő kapott meghívást.
A szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg. A Cottbus-i ifjoncoknak alkalma lesz megismerni gyerekkorunk hőseit is A hetedik testvér (Koltai Jenő - Hernádi Tibor), a Szeleburdi család (Palásthy György) és az Artúr és az angyal (Dargay Attila – Nagy Pál) című örökzöldek bemutatója alkalmából.

A fesztivállal párhuzamos koprodukciós fórumon, a Connecting Cottbus-on is Magyarország lesz középpontban. Terítékre kerül a Filmtörvény,s  a nemzetközi filmfinanszírozás szakemberei Pejó Róbert Adrián Dallas Pashamende című koprodukcióját tanulmányozzák. Újdonságokból sem lesz hiány, hiszen Gauder Áron, Keményffy Tamás, Pálfi György és Török Ferenc vadonatúj filmtervével szintén a Connecting Cottbus-on ismerkedhetnek meg a leendő koproducerek.

A fesztiválról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ Ha tudtam volna, hogy ily sokáig élek, jobban vigyáztam volna magamra."
„ Eubie " Blake
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ