Filmelőzetes: The King
Dátum: 2006. július 18., kedd, 10:18
Jövő hét csütörtökön kerül a mozikba a The King. Az angol James Marsh játékfilmes bemutatkozását a Szörnyek keringőjéért Oscar-díjra jelölt Milo Addicá-val közösen írt forgatókönyvéből készítette – az eredmény pedig egy hasonlóan lassan, sejtelmesen és vészesen hömpölygő mű lett.
A 21 éves Elvis Valdarez (Gael Garcia Bernal) a haditengerészetnél töltött több éves szolgálat után frissen leszerelve elindul, hogy felkeresse apját. Egyetlen egy hátizsákkal és egy puskával indul útnak a távoli Texas állam Corpus Christi nevű kisvárosába, hogy végre szemtől szemben lássa azt az embert, akiről eddig csupán azóta már elhunyt mexikói anyjától hallott.

Apja (
William Hurt) azonban nem úgy fogadja, ahogy azt ő korábban elképzelte: a tiszteletes tudomást sem akar venni fiáról, aki még azelőtt született, hogy ő megtért volna – azóta már új ember lett, új élettel és új asszonnyal. Elvis mégsem adja fel, ott marad a községben, ráadásul egyre többet találkozgat féltestvérével, a 17 éves csinos Malerie-vel.

Csakhogy ahol vonzalom születik, ott ellentét is támad; az események pedig baljóslatúan sodródnak az elszabadult erőszak és a Bibliát idéző tragédia felé...

Forrás: www.odeon.hu
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ Az idő a legdrágább anyag, amiből az életünk készül."
Sütő András
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ