Szabó István-retrospektív és Szász János A nagy füzet című filmje a roueni filmfesztiválon
Dátum: 2014. április 11., péntek, 22:30

Szabó István munkáiból rendeznek retrospektív bemutatót a roueni filmfesztiválon, amelynek versenyprogramjában Szász János A nagy füzet című filmje is szerepel - közölte pénteken az MTI-vel a Magyar Nemzeti Filmalap.

A normandiai Rouenben pénteken kezdődik az A l'Est, du Nouveau című közép- és kelet-európai filmművészetnek szentelt filmfesztivál. Az egyhetes mustrán Szabó István Apa, Mephisto, Redl ezredes és Hanussen című alkotását tűzik műsorra retrospektív vetítéssorozat keretében.

Az Oscar-díjas filmrendező, a fesztivál díszvendége mesterkurzust is tart a fesztiválon. Szabó István a roueni rendezvény mellett a párizsi L'Europe autour de l'Europe című filmfesztiválra is ellátogat, amelyen szombaton Mephisto című művét láthatják a nézők. A rendező közönségtalálkozón is részt vesz az Entrepot filmszínházban.

A 9. A l'Est, du Nouveau fesztivál honlapja szerint a programba több mint harminc produkciót, köztük magyar, örmény, bolgár, lengyel, szlovák és román filmet válogattak be a szervezők. Szász János A nagy füzet című filmje a versenymezőnyben indul. Ebben a szekcióban további hét alkotás szerepel még: a Svecenikova djeca (horvát), az Alaverdi (örmény), a Templom a dombon (szerb), Tiltott szerelem (lengyel), Poslednata lineika na Sofia (bolgár), Când se lasa seara peste Bucuresti sau metabolism (román) és a Paradjanov (örmény) produkció.

A nemzetközi zsűrit Stan Neumann filmrendező, forgatókönyvíró, Pamela Pianezza újságíró, filmkritikus és Jean Marc Delacruz filmszínház-igazgató alkotja.

Szász János több fesztiváldíjjal elismert alkotását március 19. óta játsszák a francia mozikban.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ A műsorpolitika a színház erkölcse."
Kornis Mihály
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ