A lefejezett kakas
Dátum: 2006. agusztus 30., szerda, 13:35
Augusztus 28-án elkezdődött az erdélyi Nagyszebenben A lefejezett kakas című német-román-magyar-osztrák koprodukciós játékfilm forgatása a román Radu Gabrea rendezésében. A filmben Margitai Ági kapott jelentősebb szerepet.

Az EURIMAGES és az MMKA által támogatott film magyar gyártója az Új Budapest Filmstúdió, producere Kántor László, aki a Dallas Pashamende című magyar-német-osztrák koprodukciót is jegyzi, amelyet annak idején mondvacsinált indokkal kitiltottak Romániából.

A Dallas-t azóta bemutatták a magyar, az osztrák és román (!) mozik is. Az Európai Unió MEDIA Plus programjának támogatásával szeptemberben indul a belga, holland, spanyol, illetve izlandi mozikban. Franciaországban is az idén fogják bemutatni.

A produkció gyártásvezetőjét egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, három év próbaidővel, a produkciós céget pedig tetemes pénzbüntetéssel sújtották. A gyártó a strassbourgi nemzetközi bírósághoz fordult erkölcsi és anyagi kártérítésért, mely per jelenleg is folyamatban van.

Kántor László, a film magyar producere azt nyilatkozta, hogy A lefejezett kakas című filmmel szeretné bizonyítani azt, hogy ilyen helyzetekben nem meghátrálni kell, hanem harcolni az igazságért a precedensek elkerülése végett, a művészet terén való összefogás pedig megvédhet a politikai túlkapások ellen.

A film magyar gyártásvezetőjének Romániában ugyanazt a Weszerle Tibort nevezte ki, aki jelenleg el van ítélve, ezzel is bizonyítandó ártatlanságát.

„A lefejezett kakas az első olyan játékfilm, amely az erdélyi szászok sorsáról szól. Az európai történelem eleddig kevesek által ismert epizódját eleveníti meg, hanyatlásának alkonyán. A film azt a mozzanatot ragadja meg, amint a nagy történelmi események felfalják az azokat megélő gyerekek magánéletét, és elveszik tőlük szülőföldjüket. ... A megható és fájdalmas nagykorúvá válásról szóló történet szélsőségesen változó korban játszódik: 1944. augusztus 23-án egy erdélyi kisvárosban a 16 éves Goldschmidt Félix osztálytársaira vár, akik érettségi ünnepségüket ülik. A hagyományos ünnepséggel azonban, amelyre a jól szituált erdélyi szász család fiatal tagja barátait is meghívta, az iskolától való távozásnál sokkal komorabb távozás veszi kezdetét. ... „

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„ Az igazság hatalmas, és győzedelmeskedni fog. Ez rendben is volna, csak az a baj, hogy nem így van. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ