Időben indul a Robin Hood-sorozat
Dátum: 2006. szeptember 8., péntek, 16:19
A magyarországi kazettalopás ellenére időben indul a Robin Hood-sorozat vetítése - mondta Londonban, az új BBC-produkció sajtóbemutatója után a gyártó vállalat illetékese.

A tolvajok középkori fejedelmének kalandjait (újra) feldolgozó sorozathoz a Tiger Aspects produkciós cég Magyarországon építette fel a sherwoodi erdõt, ám a 8 millió fontos (3,3 milliárd forint) költséggel készült filmsorozat forgatása után több kazetta eltűnt a magyar stúdióból.

A hiányzó részeket rohammunkában újraforgatja stáb a magyarországi helyszíneken, de a sorozatot már be is mutatták a sajtónak az elegáns londoni Mayfair negyedben, egy premiermoziban.

A bemutató után a Tiger Aspects szóvivõje pénteken Londonban azt mondta: a sorozat az eredeti terveknek megfelelõen, szeptember 23-án elindul a BBC tévé egyes csatornáján (BBC One).

Az illetékes a lopási ügy fejleményeire vonatkozó kérdésre csak annyit mondott, hogy a Tiger Aspects megtette a megfelelõ lépéseket a szalagok visszaszerzésére.

Hozzátette ugyanakkor: a cég ígéretéhez híven továbbra is kész 40 ezer fontot (több mint 16 millió forintot) kifizetni a nyomravezetõknek.

Nem hivatalos brit sajtóértesülések szerint a stáb a lopás miatt az 5-iktõl az 13-ikig terjedõ epizódok hiányzó részeit forgatja újra.

A sorozatot műsorra tűzõ BBC One intendánsa a londoni bemutató után a BBC-nek nyilatkozva cáfolta azokat az feltételezéseket, hogy a kazettalopás megrendezett színjáték lett volna, a nagyobb érdeklõdés felkeltése végett.

Peter Fincham az új Robin Hoodról azt mondta: van a sorozatban valami furcsán modern elem. „Robin egy ellentmondásos közel-keleti háborúból tér vissza hazájába, ahol a népszerűtlen kormány éppen adókat emel, és távolodik a néptõl" - adott rövid összefoglalót az intendáns.

A The Times pénteki kritikája szerint Dominic Minghella forgatókönyvíró párbeszédeinek áthallásossága helyenként kissé túl nyilvánvalóra sikeredett, de ez nem zavarja a mű élénk ritmusát, és a filmre jellemzõ szellemesség ezt ellensúlyozza is.

A fõszerepet egy viszonylag ismeretlen ír színészre, a 25 éves Jonas Armstrongra bízták. Armstrongnak Robin Hood olyan korábbi megszemélyesítõivel kell felvennie a versenyt, mint Kevin Costner (1991), vagy Errol Flynn (1938).

(MTI-Panoráma - Kertész Róbert, London)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ