Merülés a tengerben
Dátum: 2006. szeptember 14., csütörtök, 10:12
Hétfőn este a nagyérdemű búvárfelszerelés nélkül ugorhatott a Kék mélységbe: megtörtént a természetfilm hivatalos bemutatója. A Kék mélység egy olyan – többévnyi filmezés során létrejött – újszerű mozifilm, amely az óceánok, tengerek szépségébe kalauzolja a nézőket, elviszi őket bolygónk utolsó érintetlen területeire.
Az alkotás bemutatója előtt Dr. Matskási István szakbiológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója mondott pár szót arról, miért fontosak a földi élet bölcsői, amelyek ugyan bolygónk területének kétharmadát alkotják, ennek ellenére igen keveset tudunk róluk. Keserű mosollyal tudtuk meg például, hogy a felmérések szerint négyszer-ötször annyi autómárkát ismernek az emberek, mint állati fajokat…

„Köszönet a filmforgalmazónak, aki ebben a nyereségorientált világban képes egy ilyen alkotást a mozivászonra vinni, és bízom benne, hogy az utókor nemcsak felvételekről láthatja majd ezeket a ritka fajokat.” – mondta Matskási úr.

Andy Byatt rendezőnek és a BBC csapatának az volt a célja, hogy ráébressze az embereket a felismerésre, mennyire színes és sebezhető az óceán, és mennyire fontos, hogy törődjünk vele.

Nem prédikálunk, hanem rámutatunk, hogy csak egy részét fedeztük fel az óceánnak, tehát sokkal többet tudunk a hold felszínéről, mint a tengerek mélyéről” – nyilatkozta a rendező. Herold István, a Submarine Búvármagazin főszerkesztője számára pedig az nyújtotta a legnagyobb élményt, hogy a filmnek köszönhetően eljuthatott olyan területekre is, amelyekre gyakorlott búvárként sincsen lehetősége.

„Engem leginkább a mélytengeri felvételek nyűgöztek le. Hihetetlen, hogy a fénytelen világban is éldegélnek élőlények. A Mariana-árok egyszerûen hátborzongató volt számomra. Mennyire sajnálatos, hogy a tudósok szerint a tengerek élővilágának csupán 5 százalékát ismerjük, miközben az űrkutatásban „fényévekkel" előrébb állunk.”

A Kék mélységben kulcsszerepet játszik a zene, amelyet kifejezetten a film számára komponált George Fenton, az eddig ötször Oscar-díjra jelölt zeneszerző. Elképzeléseit pedig a Berlini Filharmonikusok valósították meg. Az alkotás szeptember 14-étől tekinthető meg a hazai mozikban.
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ Jó ember vagyok, nem haragszom arra, akit megbántottam."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ