A halál Perzsiától Torinóig lovagolt
Dátum: 2005. november 9., szerda, 12:41
A halál kilovagolt Perzsiából című film a torinoi filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozik be a nemzetközi közönségnek is.

Első ízben láthatja a nemzetközi közönség dr. Horváth Putyi új filmjét a torinoi filmfesztiválon. A halál kilovagolt Perzsiából című alkotás a november 11-én kezdődő észak-olaszországi rendezvény versenyprogramjába kapott meghívást. A tizennégy alkotást felvonultató versenyprogram összeállításánál a szervezők a kortárs filmművészet új szerzői filmjeinek felfedezésére törekedtek. A T. T. Filmműhelyben készült játékfilm alapjául Hajnóczy Péter azonos című kisregénye szolgált, a hazai közönség a 36. Magyar Filmszemlén már találkozhatott vele. A film producere Tarr Béla.

A filmet az első nemzetközi szereplésre elkíséri a forgatókönyvíró-rendező dr. Horváth Putyi és az operatőr-vágó Kodolányi Sebestyén.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ Amit nem értünk, azt véletlennek nevezzük."
Teller Ede
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ